Halestorm – Back From The Dead

2022/05/10  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

Ez a címe az amerikai Grammy-díjas hard rock banda ötödik stúdióalbumának. A Halestorm 2022. november 14-én lép fel a Budapest Arénában.

Fotó: Halestorm/Fb
Fotó: Halestorm/Fb

A 'Back From The Dead' címre keresztelt korongot a világjárvány előtt három hónappal kezdték készíteni, és az egyszerű dalszerzésből hamar a túlélés kérdésévé vált a zenekar számára.

Lzzy Hale énekesnő így emlékezett vissza erre az időszakra:

„A lezárások miatt nem tudtunk fellépni, így turnézni sem. Ekkor én nagyon mélyre kerültem, identitásválságba estem. Ez a lemez annak a története, ahogyan kimásztam a gödörből. A mentális egészség megőrzésének, a túlélésnek, a megváltásnak, önmagunk újrafelfedezésének és az emberiségbe vetett hit fenntartásának az útja."

A tavaly augusztusban megjelent a címadó dal és a februárban közzétett „The Steeple" egyből közönségkedvenc lett, emellett pedig a szakma elismerését is elnyerte a Rolling Stones magazin így jellemezte: "egy harapás, katartikus üvöltés az akadályok akár a halál leküzdéséről".

2022. novemberében az Alter Bridge vendégeként lépnek fel a Mammoth WVH társaságában:

Földrengető rock & roll az Arénában: Alter Bridge – Halestorm, Mammoth

 

 

 

 

Alter Bridge, Halestorm, Mammoth WVH, Aréna

 

 

Szólj hozzá!


Nyomjad, Papa! Billy Idol, Budapest Park

Nyomjad, Papa! Billy Idol, Budapest Park

A forró nyári estében hömpölygő tömeg már rég készen állt egy időutazásra... Így is kezdődhetett volna, de már annak is őszintén...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Damon Albarn a nagyon is valós barátaival komoly tesztnek vetette alá a Müpát – és a közönséget

Mer'hogy vannak neki képzelt haverjai is, Gorillaznak hívják a formációt, de most valami egészen más arcát mutatta meg a budapesti közönségnek – és ez az este végül igen emlékezetessé vált mindenki számára.

Kell egy hely: Jamaicából is érkeznek fellépők a Reggae Camp-re

Sőt, az Egyesült Királyságból, Lengyelországból és Ausztriából is... Idén 22. alkalommal rendezik meg az LB27 Reggae Campet, július 22. és 26. között, Lakiteleken.
Új koncertek