Így választanak verset a borászok

2023/03/28  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

A Bence kalandjai második nagylemeze az 1bor1vers nevet viseli, a 12 dal mindegyikét egy-egy kortárs költő jegyzi és az 1bor1vers gasztro-kulturális projekt kapcsán születtek. A lemezen szereplő költők közt szerepel például Parti Nagy Lajos, Krusovszky Dénes és Nádasdy Ádám is.

Fotó: Hegyi Júlia

A lemezen az alábbi költők versei hallhatók: Babiczky Tibor, Bende Tamás, Bognár Anna, Jancsó Zoltán, Kiss Dávid, Kiss-Horváth Ágnes, Krusovszky Dénes, Nádasdy Ádám, Parti Nagy Lajos, Péntek Róbert, Seres Lili Hanna és Tóth Csilla.

A Bence kalandjai Jobbágy Bence gitáros-dalszerző szólóprojektje, korábban olyan zenekarokból ismerhettük, mint a Muriel vagy a Kodachrome. A most megjelent második lemeze az 1bor1vers, amely eredetileg Ugron Zsolna és Budavári Dóri gasztro-kulturális kezdeményezésének a neve. Ennek célja, hogy közelebb hozza az irodalmat a közönséghez: az első évadban „még csak” verseket és borokat párosítottak össze, tavaly pedig a versek megzenésítésére kérték fel Bencét.

„Az 1bor1vers Balaton-felvidéki borászatok és kortárs magyar költészet találkoztatása. A különböző balatoni helyszíneken megrendezett eseményeken a vendégek egyszerre kóstolhatják a helyi borokat, miközben hallgathatják a kifejezetten a borokhoz párosított, megzenésített verseket. Mivel én is a környéken élek, még inkább magaménak tudom érezni ezt a projektet és remélem, hogy ezzel a lemezzel is sikerült átadnom valamit abból, amit nekünk, nekem ez a csodálatos táj jelent” – meséli Bence a projektről.



A verseket maguk a borászok választották, ebben Bende Tamás volt segítségükre – ő írta a lemezen szereplő Ahogy van című verset is. A dalok között helyet kapnak régebbi, közel 10 éves írások és olyanok is, amelyek kifejezetten erre az alkalomra születtek. Bence számára nem újdonság a versmegzenésítés terepe, első, Tengerek című lemezén is több feldolgozás hallgatható.

„Két hétig mással se foglalkoztam, napi egy dal volt a cél ahhoz, hogy az ősbemutatóra elkészüljek. A másik, hogy ebből a sokféleségből egységes lemezt írjak, a tizenkét külön kis világot összekapcsolja a zene. Szerintem ez jól sikerült, talán még jobban is működnek a dalok albumként hallgatva, mint magukban.”

„A költők szerencsére kivétel nélkül pozitívan reagáltak, mindenkinek tetszett a megzenésítés. Parti Nagy Lajossal egy kicsit finomítottunk a Lehet mértékben a tagoláson, Kiss-Horváth Ágnes pedig szeretett volna valami refrénszerű részt a dalba, így került bele a gitáros középrész, hogy aztán tudjunk ismételni egy versszakot. Nagyon tetszett nekem ez a projekt, hogy ilyen sokan beletettük, amink van, az időnket, a tudásunkat, a kreativitásunkat” – mondta el Bence a dalok írásáról.

Az album számait egytől egyig Bence egyedül játszotta fel:

„A lemez hangszereléséhez szinte csak gitárokat használtam (doromb, kávéscsésze és egy ikeás homokóra szerepel még rajta). Nagyon élveztem a sok hangszerrel körülvenni magam és keresni azt a legegyszerűbb megszólalási formát, ami már elég ahhoz, hogy első hallásra is jól működjenek a dalok. Rég gitároztam ilyen jóízűt!” – mondta.

 

Bence kalandjai, 1bor1vers, Jobbágy Bence

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek