JaMese – jubileumos lemezbemutató a MáraiKultban

2023/01/30  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

A JaMese zenekar fennállásnak 10. évében jelenik meg a negyedik albuma, "Odaát, Idebent" címmel. Lemezbemutató koncertjük 2023. február 23-án lesz a Krisztina téren található Márai Sándor Művelődési Házban.

Fotó: JaMese/FB

A zenekarnév mögött Molnár Emese énekes-dalszerző áll. Legutóbb 2019 karácsonyán jelent meg albumuk a Szabó T. Anna verseire írt 24 dalból álló Zenés Adventi Kalendárium, amely több hétig szerepelt a Mahasz eladási listáján, az ünnepek előtt pedig az előkelő 7. helyig jutott. A lemezen többek között olyan nevek szerepelnek, mint Palya Bea, Ferenczi György és a Dalinda énekegyüttes.

 Az Odaát, Idebent albumon a saját dalszövegek mellett két költő verse kapott helyet a lemezen: énekloopokból épül fel Szabó T. Anna Keretek című verse: kérdések a saját magunknak épített szabályrendszerekről és az azoktól való megszabadulás lehetőségéről. Kibelégzés című szerzeményen Kemény Gabriellával közösen dolgoztak – az Instagramon ismertté vált fiatal költő sorai az élet körforgására és a soha meg nem álló, zakatoló öröklétről mesélnek.

A lemezről az énekesnő így vall:

„Ezek a dalok a veszteségeim ajándékai. A Szabó T. Annával az adventi lemezre közösen írt Fénykör megjelenése után rengetegen osztották meg velem a gyászukat és a veszteség történeteiket. Ezek a történetek engem is gyógyítottak, ugyanúgy, ahogy mi gyógyítottuk Annával a dal hallgatóit. Zenével kapcsolódni egymáshoz elemi szükséglet, nekem pedig kiskorom óta a másik kommunikációs nyelvem az énekhangom. Az emberi hang olyan érzelmeket ébreszthet fel egy másik emberben, amit már régen eltemetett magában. Remélem, hogy hallgatva ezeket a dalokat az emberek tovább gondolkodnak, emlékeznek, szeretnek és kinyitnak magukban kis érzelmi csapokat.”

 

A zenekar:

Molnár Emese – ének

Udvarhelyi Gábor – gitár

Éder Ferenc ‘Lá’ – basszusgitár

Badics Márk – dob

 

JaMese, MáraiKult

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek