Két kellékre lesz majd szükséged: papír zsepire és tánccipőre – üzeni P!nk

2023/02/22  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

Megjelent P!nk kilencedik stúdiólemeze, a Trustfall, amely az énekesnő eddigi legsebezhetőbb és legüdítőbb oldalát mutatja meg a rajta hallható dalokon keresztül.

Két kellékre lesz majd szükséged: papírzsepire és tánccipőre – üzeni P!nk

Az albumon megtalálható a "Never Gonna Not Dance Again" című sláger és a nemrég bemutatott címadó kislemezdal, a "Trustfall", valamint az édesapjának emléket állító "When I Get There".Az albumon közreműködik Chris Stapleton, a The Lumineers és a First Aid Kit, míg a dalszerzők és producerek közt olyan hírességeket találunk, mint Max Martin, Shellback, Greg Kurstin, FRED, Billy Mann és sokan mások.

 "Talán erre az albumra vagyok a legbüszkébb" – nyilatkozta P!NK. "Kapd fel a legkényelmesebb melegítődet, szakíts egy órányi én-időt magadnak, és indítsd el az első dalt. Két kellékre lesz majd szükséged: papír zsepire és tánccipőre."

Néhány órával azután, hogy megjelent a "Trustfall", az énekesnő egy sor őszi arénadátumot jelentett be, amelyek mindössze egy héttel a nyári stadionturnéja után indulnak. A Live Nation által szervezett 14 városból álló turné október 12-én indul, és Észak-Amerika különböző arénáiban áll meg, köztük a New York-i Madison Square Gardenben. A korábban bejelentett 2023-as "Summer Carnival Stadium Tour" különleges vendégei Brandi Carlile és a 2022-es Hírességek Csarnokába beiktatott Pat Benatar & Neil Giraldo, valamint a Grouplove és a KidCutUp lesznek a turné minden napján.

A turnébusz Magyarországhoz legközelebb Bécsben áll meg: P!nk két koncertet is ad az Ernst Happel Stadionban július elsején és másodikán.

A teljes album itt.

P!nk, Trustfall

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek