Meghallgattuk az új Omega-albumot

Ha Omega, akkor Pipi – országos barátom. Aki hihetetlen fanjuk volt. Én akkor LGT-s voltam. Az irányultságunk különbözősége semmiben nem befolyásolta a barátságunkat. Együtt mentünk Omega és LGT koncertekre. Is. Meg mindenhová is. Szerencsére nem ugyanazok a lányok tetszettek, így vita nem volt. A zenén sem. Mindketten ugyanazokat a zenéket hallgattuk, csak kinek mifelé húzott jobban az ízlése. 

Amikor először eljutottunk Omegára egyöntetűn fanyalogtunk. A Városligeti Műjégen volt a koncert. Akkoriban jelent meg az elég gyengére sikerült, túl elektronikus XI. lemez. Valahogy a koncert is olyan konkrétan semmilyen volt. Ebben mindketten egyetértettünk, Pipi is bólogatott:

"Hát ez szar volt, Mokikám, hiába Omega..."

De mindketten szerettük továbbra is az Omegát. A szeretet úgy kezdődött, hogy Bartha Laci (akkor még Laci bá', csak később lett Laci) egy vándortábori tábortűz mellett elgitárolta a Ballada a fegyverkovács fiárólt. Tátott szájjal hallgattuk, addig sosem volt hozzá szerencsénk. (Hol volt még akkor az internet, a torrentezés, letöltés meg  a YouTube, ugyan!) Azután kezdtem vadászni a régi Omega lemezekre, és konkrétan akkoriban szembesültem azzal, hogy valamikor Presser is omegás volt. Tizensehány éves voltam, ezt vedd figyelembe! Szóval az Omega szeretete Bartha Laci hibája, ő felelős.  

Azóta sok-sok év eltelt, országos barátomat hét éve temettük el. Én mondtam a ravatalozóban is meg a sírnál is a búcsúbeszédet. A két helyszín között meg kibőgtem magamat.

***

A múlt héten pedig elhunyt Nemes László, Benkő László és Mihály Tamás is. (Tegnap pedig Balázs Fecó. Elég már!)

Tegnapelőtt pedig megjelent az Omega új sorlemeze, a Testamentum. Úgy tűnik, a címválasztás rossz ómen volt... :-(

Amikor megosztottam tegnap a hírt, egy kedves ismerősöm úgy reagált, hogy az utolsó, igazi lemezük a Gammapolis volt. Az azt követő albumot, amely Az arc címmel jelent meg, még meghallgatta, de abból okulva a többit már nem. (Csak csendben jegyzem meg, nem volt igaza, de az tény, hogy Az arcot követő két album méltatlan volt a zenekarhoz, a következő sorlemezek (Babylon, Trans and Dance, Egy életre szól, Égi jel) zenei, szövegi minősége pedig nem lett annyira egységes, mint amennyire a Gammapolisig egységesek voltak az Omega-lemezek. De néhány igazán remek nóta ezeken is van. 

Az Omega viszont a kétezres években a koncertjein sikeresebb lett, mint valaha is volt, holott soha nem volt okuk panaszra. Indítottak néhány meglepő projektet. Az első kettőt Rapszódia és Szimfónia címmel, amelyeken nagyzenekari változatban adták elő az Omega-nótákat, a másikat Oratórium néven, amely programmal templomokban léptek fel. 

Ezek a törekvések sikeresek voltak a közönség körében, de nem arattak osztatlan sikert az együttes tagjai között. Molnár Györgynek a templomi fellépésekkel támadt konfliktusa, Mihály Tamás pedig az együttes felcsúti fellépésével kapcsolatban kialakult nézeteltérés miatt ki is vált az Omegából. 

A fentiek miatt, tudniillik, hogy a Gammapolis óta nem volt olyan Omega-lemez, amely egy az egyben tetszett s amelyet rongyosra hallgattam volna, volt bennem fenntartás. Ezt a banda legutóbbi projektjei sem tompították: bár a koncertek valóban nagyon jók voltak (templomin nem voltam), mégis kicsit olyan érzésem volt, hogy ha elmés újracsomagolásban is, de az életmű újrahasznosítása folyik. A Volt egyszer egy vadkelet című album, amely kelet-európai rockegyüttesek dalait tartalmazta az Omega előadásában (egyszer hallgattam meg), szintén ezt erősítette. 

A csuda tudja miért, amikor tegnap olvastam a hírt, hogy megjelent az új lemez, mégis kíváncsi lettem. Ma reggel meg úgyis kellett mennem tankolni a céges kocsit a legközelebbi MOL-kútnál, 990 forint pedig kevesebb mint doboz cigi ára.

De már mielőtt kihajtottam volna a kútról, csomagoltam is ki a lemezt s nyomtam is be a lejátszóba.

Háromszor hallgattam ma végig. 

A BORÍTÓ ÉS A KÍSÉRŐ FÜZET

Egyszerű, megkapó. Nem kell nagyon elmerülni az értelmezésében: ránézésre egy szakrális tárgy benyomását kelti. Nyilván a kereszt adja elsősorban ezt az érzést. Mert az, ugye, egyértelműen a kereszténység számára foglalt szimbólum. Nem arról van szó, hogy az Omega bekeresztényült volna. Arról van, hogy az egyik szövegíró, Trunkos András számára nem idegenek vallásos szimbólumok, bár azt olvastam, nem a vallás, hanem annak filozófiája miatt (bármit is jelent ez). A testamentum szót, bár érvényes hétköznapi, végrendelet értelmében is, mégis óhatatlan asszociációval idézi fel a kereszténység alapiratát is. Ahogyan a szentség glóriája emeli ki a szórt festékből az Ω-jelet is. Arról nem is beszélve, hogy az omega szó a görög ábécé utolsó betűjét jelöli. Jézus Krisztus önmagáról mondta, hogy ő „az Alfa és az Omega, az első és az utolsó, a kezdet és vég” (Jel 22:13). 

A nemesen egyszerű fehér a domináns szín. A fehér szakrális értelme a tisztaság, a bűntelenség jelképe. „Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek, és honnan jöttek?” Ezt mondtam nekik: „Uram, te tudod”. Mire ő így válaszolt: „Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek, és megmosták ruhájukat, és megfehérítették a Bárány vérében.” (Jel 7:13) Vagyis bűntelenek. Azonban a fehér szín balról jobbra átmegy egy enyhe kékbe. Ezt nem tudtam értelmezni, ahogyan a színátmenet haladási irányát sem: ha a megtisztulásra gondolunk, akkor a balról jobbra indokoltabb lett volna. Főleg, ha a bibliai szimbolikánál maradunk, ahol a megváltottak az Úr jobb keze felől állnak...

A borító és a füzet egyébként roppant információszegény. A hátoldalon ott vannak a dalcímek, illetve, hogy mi ez, honnan származik, kiadó, forgalmazó, jogtulaj, vonalkód. A cd-tokban van egy kis füzet a dalszövegekkel Tényleg nagyjából ennyivel. A hátoldalán van egy icipicit több: hogy a zene az Omega, a szöveg Sülyi Péter és Trunkos András, a lemezen éneklő kórus neve, két közreműködő (Molnár András, Vámos Zsolt), a design-felelősök (Szabadi Gergely, Száraz Bence), a hangszerelő, zenei rendező, hangmérnök (Kóbor János, 3 in 1), producerek (Kóbor, Trunkos), meg hogy a hangfelvételt a Mega Multimedia engedélye alapján GrundRecords adja ki. Ennyi. Illetve, hogy a lemez 2016-tól 2020-ig készült. 

Azt megértem, hogy az idő rövidsége miatt Benkő László és Mihály Tamás halálára képtelenség volt a borítón reagálni. Maximum a megjelenés dátumát lehetett volna kitolni, a füzeteket visszahívni, újranyomni... Mert egy sajtcetli belehajítása nagyon nem lett volna elegáns. Ezzel voltaképpen nincsen is bajom. 

Viszont: a zenészek neve egyáltalán nem szerepel sehol. Sem az Omega-tagok neve, sem a vendégzenészeké. Hacsak nem Molnár András és Vámos Zsolt volt mindenki. (Mondjuk azt sem tudjuk meg, hogy ők miben közreműködtek, gitároztak, doboltak, kávét főztek vagy borítót hajtogattak?). Ez a lemezt feljátszó zenészekkel szemben furcsa gesztus. 

Másfelől: nem tudom, hogy olvastam-e valahol vagy csak a fejemből pattant ki (az előbbire hajlok), de a Testamentum koncept album. Vagyis van koncepciója az egésznek, nem pusztán dalok sora, amik éppen mostanság születtek. Egybefüggő, összekapcsolódó mondanivaló a dalok között. Erről talán pár szót érdemes lett volna ejteni.

Egyébként se fotó, se rajz, se semmi más sehol. 

A KONCEPCIÓ – MEGOLDÁSI KÍSÉRLET

Itt vagyok a legnagyobb bajban. Mert, ugye, meg kellene mondanom, mit gondolt Mecky meg az Omega, amikor a lemezt készítette. Semmi sincsen távolabb tőlem, mint műalkotások szőröző elemzése. Ha viszont konceptalbum, akkor legalább szőrmentén nem árt érteni, mit is hallgatunk. 

Miért végrendelet? A végrendelkezés, ugye, a halál előtt történik, hogy az itt maradók tudják, mi merre hány méter az elhunyt értékeivel. Vagyis, aki menni készül, előre üzen a mának. Azonban, ha a Bibliára gondolunk, akkor a testamentum szóra (ugye, ó- és új testamentum) az asszociáció kicsit módosulhat. Mert ebben az esetben  testamentum nem csupán végakaratot jelent, a múltból a mához szóló, kötelező erejű rendelkezésekkel, hanem szövetséget is, habár a szó jelentésében ez közvetlenül nincsen benne. A Biblia Istennek ó- és új szövetsége az emberiséggel. Az ó-szövetségben egy nép volt a szövetség alanya, az újban mindazok, akik hisznek Jézus Krisztusban mint megváltóban. 

Kire gondoltak tehát Omegáék, amikor a testamentum szót használták? Ki végrendelkezik, vagy ki köt szövetséget kivel? Ha pusztán csak a zenekari tagok korára gondolunk, gondolva a lemez ilyen értelmezését tragikusan a valósághoz igazító halálesetekre, akkor lehetne szó egy személyes végrendelkezésről szó. De maga a borító is túlmutat ezen a kereszttel, a glóriával és az omega-jel szakrálissá tételével. 

Ráadásul a lemezen van egy Jöjj, Szabadító című szám. Meg egy Gloria et honor Deo (Dicsőség Istennek) című is. Meg egy Mennyből az angyal című is (nekem ez a kedvenc dalom a lemezről, Omega-zene így még nem mozgatott meg).Vagyis a végrendelkezés, az előre mutatás, a szövetség nem az Omega-tagokra és az utánuk jövőkre vonatkozik. 

Úgy vélem, már a számcímek nagyon sokat segítenek az értelmezésben. Nézzük csak az első hármat: A sötétség kapuja, A Föld árnyékos oldalán, A lángoló huszadik század. 

Pocsék ez a leges-legújabb kor. Pusztítjuk a Földet, gyilkoljuk egymást. „Íme itt az ember!” Csoda-e, ha alapvető érzésünké vált a szorongás, a félelem, és még a Mennyben az angyal, az az ezüstszárnyú is alig tud, de tud segíteni, „vigyáz rád és vezet az úton”. Magány, művilág, műfű, műélet. Jöjj, szabadító, mert „néma súllyal rám borul a szófosztó halál”! A hátunk mögött démonok röhögnek, de van vigasz: „Szörnyeteg leszel-e vagy áldozat, szabad vagy, döntsd el magad. [...] Közel a virradat.” Akkor is, ha démon sokszor a mi szánkkal beszél, „száműztük a lelkünkből, de mindig visszajött”. Nem csoda a felismerés: „Ideje a pontot kitenni. Adjuk fel a létrontó harcot, Kövessük a leghalkabb hangot.” Kétségtelen, „Ha Ő rám talál, egy csillag megáll, kezdődhet újra a varázslat”. Semmi más nem számít, minimum Pál apostol óta tudjuk, csak az, a lelkiismeretével mit kezd az ember, elnyomja vagy engedelmes neki, mert így hangzik a szózat: „Végső latba az kerül, ha önvalódhoz hű voltál.” 

S körbe ér az üzenet. Manapság nem tetszetős. Nem trendi. Nem fancy. De nincsen más megoldás és feloldás, ha tetszik, ha nem tetszik, csak erre van, erre lesz út, semerre másfelé. 

A szövegekről: a régieket Sülyi Péter írta, az újakat Trunkos András. Nincs ellentmondás, minőségi különbség a kettő között. Egyik sem didaktikus, nem tud az lenni, mert nem képekben, hanem egyértelműen beszél, de mindkettő élvezetes, szép. Lásd egy bekezdéssel fentebb a példákat!  

A TESTAMENTUM VEGYES VÁGOTT

Legalábbis abban az értelemben, hogy valóban új stúdióalbum, de olyan új stúdióalbum, amely tartalmazza hat régi dal átiratát is. Nem mondom, hogy leporolását, azt sem, hogy újrahangszerelését, mert egyik sem lenne igaz. Sokkal inkább újraértelmezték ezeket a dalokat: A Föld árnyékos oldalán, Varázslatos fehér kő, Huszadik századi városlakó, A holló, 200 évvel az utolsó háború után (a Testamentum-on ez Hangyanép címmel jelent meg), A látogató.

A lemezen összesen tizennyolc szerzemény van, vagyis rövid matek után az jön ki, hogy tizenkét új dalt hallgathatunk. Vagyis ha úgy vesszük, a Hangyaemberekkel együtt tizenhármat. Tehát ilyen értelemben vegyes vágott a lemez. Máshogyan nem. 

ROCKZENE

A Testamentum rockzene. Félre ne érts, tudom, hogy az Omega rockzenekar. De az Omegához képest is rockzene. A dalok sokkal keményebben, fémesebben szólnak mint eddig bármikor. Olyan döngölések, olyan riffek, szólók vannak, hogy csak lestem kifelé fejemből. Például az Álomszínház közepén az a riff, én mondom neked, ilyet még nem hallottunk az Omegától. 

Ám az, hogy összességében kemény a lemez, nem jelenti azt, hogy valami heavy anyagot raktak össze. Most ugrott be, ha mindenáron hasonlítgatni akarom, némi túlzással Ayreon produkciói jutnak az eszembe. Mert ez esetben a nagyzenekari hangzás nem mellékes színezés (nekem a Rapszódia-koncerten majdnem feleslegesek voltak a klasszikus zenészek*, hanem a szerves egész része, ahogyan a kórus szerepeltetése sem szövetidegen. 

*„Nem véletlenül – mondta egyikük a koncert után – semmi köze egymásnak a kettőhöz. Azért mert a rockdalokat hegedűn, csellón, klarinéton meg nagybőgőn játszuk, az még nem lesz komoly zene. Könnyen lehet, hogy éppen ez  hangszerelés veszi a rockból, ami jó benne. Ezt a rockzenészek teljesen félreértik. Nem is szeretem ezt játszani. Nem a rockzenét, hanem ezt az Omegás dolgot.” Mondott többet is, de nem akarom teljesen kiadni őt. 

Vagyis egy meglehetősen komplex zenét hallgatunk. Valahogy most minden a helyén van benne. Nem tűnik öncélúnak sem a hangszerelés, sem a kórus, sem a gregorián, de még a latin szöveg sem. 

Azt azonban egyszerűen nem tudtam eldönteni, a klasszikus hangszerek élők hangszerek vagy szintetizátorok. Az utóbbira hajlok, elsősorban azért, mert a végtelenül szófukar borító és a belső füzet egy szót sem szól semmiféle zenekarról. A kórust (Cantemus Kórus Turcsány András vezetésével) megemlítik,

De ritka összhangban áll össze mindez, nem tűnik sem didaktikusnak, sem erőltetettnek (amire a magyar rock történetében azért volt már példa, amikor a hit keveredett a felségvizeire). Ráadásul a Gammapolis óta nem volt olyan lemezük, amin ne lett volna töltelékszám. Ezen szerintem nincsen. 

De mert a lemez ennyire jó, éppen ezért furcsa, mint már említettem, hogy nem tudjuk, ki zenélte fel a dolgokat? Vélhető, de biztosan nem tudható, hogy az állandó vendégzenészek, Szekeres Tamás, Gömöri Zsolt és Szöllössy Kata is belerakta a magáét. 

ÉN EGYETLEN BAJOM

Az autóban hallgattam meg a lemezt. Nem egy hi-fi csoda, alsókategóriás a cucc, de azért nem übergagyi. Van benne kakaó is, s azért basszus is. 

A Föld árnyékos oldalán szövegét ismertem. A következő dalét, A lángoló huszadik századiét nem. A Varázslatos fehér kőét megint igen. A Mennyben az angyalét megint nem. S itt tűnt fel, hogy nem az a baj, hogy nem ismerem a szöveget, hanem az, hogy nem értem. S ez a lemez végéig valahogy így maradt. Mecky hangja nagyon ritkán, konkrétan egy dalban (Varázslatos fehér kő) szól tisztán, magában és összességében elől, a többi számban valahonnan hátulról jön vagy visszhangosítva vagy torzítva vagy több szólamban – vagy valahogyan máshogy, de nem tisztán. Amikor itthon fülessel még egyszer meghallgattam az anyagot, elégedettebb voltam, bár így is segítség volt némely helyen a szövegkönyv. Holott Kóbor nem egy dörmögős Presser vagy egy affektáló Szikora, hogy fordítógép kelljen mellé. Ez a zenei rendezői, hangmérnöki megoldás a Trans and Dance lemezen tűnt fel először, egyszerűen nem tudtam mire vélni. Most sem tudom. Az közönség nyilván nem várja el, hogy egy idősödő, majd konkrétan hetvenéves énekes, ugyanazt hozza, mint pályája delén. Csak hamis és verejtékszagú ne legyen! (Ian Gillan soha nem fogja már úgy végigsikoltozni a Child in Time-ot, ahogyan a Made in Japan  idején tette. De mégis milyen jó kis lemezt hozott össze idén a Deep Purple! A dalok énekteljesítménye nem frenetikus, de masszívan megbízható.) 

Apropó, ha már itt tartunk! A hangzás telt, ahogy mondtam, pazarul gazdag a hangszerelés. De néha hiányzott egy kis letisztultság, hogy egy-egy hangszer (a szólógitáron kívül) kihalljak a zenéből). Emlékszel például a Nyári éjek asszonya basszusfutamára (tadatadatam talla-lalla)? Ilyesmi kihallásra gondolok. Bár most jut eszembe, hogy például a Mennyben az angyal elején simán kihallatszik a zongora, ami viszont nem egy tipikus Omega instrumentum. 

ROPPANT TÖMÖR ÖSSZEGZÉS

Szerintem a Testamentum az Omega egyik legjobb lemeze. Zenéjében, hangszerelésében, szövegében, mondanivalójában egyaránt. A tragikus eseményekkel a háttérben is azt kell mondanom, ha ez lenne a pályájuk befejése (s ezt ezután a lemez után nagyon sajnálhatnánk), akkor valami hihetetlenül komoly, markáns, értékes anyaggal zárnák a sok-sok mögöttük levő évet. (De Mecky azt nyilatkozta, lemeztervek máris vannak.)

Fejet hajtok és köszönetet mondok! És gratulálok!

Én mondom, most kelj fel és menj el tankolni – még van 2 órád –, akkor is ha nincsen kocsid!