Nehéz koronát vesz át Emily Armstrong, a Linkin Park új énekese

2024/11/14  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

2024. novemberben 15-én, azaz holnap jelenik meg a Linkin Park ’From Zero’ című lemeze. Kevés olyan tömör cím van, mint ez: két szóban kifejezi a zenekar 7 éve tartó traumáját, a gyász feldolgozását és útkeresését. Ez a csapat első nagylemeze a 2017-es „One More Light” óta.

Fotó: Linkin Park

A kiadványról már hallható néhány dal, amelyek magukban hordozzák a Linkin Park DNS-ét, s kirobbanó energiájával ehhez tökéletesen passzol – a kommentszekció egy része szerint meg nem – az új énekes, Emily Armstrong erőteljes vokálja.

A második felvezető „Heavy Is The Crown” című single dalszövege arról a nehézségről szól, amikor a koronát átadják az utódnak. Ez utalás lehet arra, hogy a néhai frontember, Chester Bennington szerepét átveszi (sosem veheti át/kommentszekció), Emily és a banda, akiknek viselniük kell az ezzel járó súlyt is. Kicsit könnyít a dolgon, hogy ez a szám lett a hivatalos dala az esportok királya idei világbajnokságának.

 

Shinoda, Delson, Farrell és Hahn a gyászidőszak letelte után nem akarták görcsösen újraindítani a zenekart, inkább az ösztöneikre hallgatva próbáltak újra kapcsolatba kerülni azzal a kreativitással és bajtársiassággal, amely a főiskola óta barátságuk alappillére volt. Ez idő alatt több zenész is megfordult a stúdiójukban, ekkor találkoztak Armstonggal és Brittainnel (Colin Brittain dalszerzője/producere – dobos). A tagok hamar egy hullámhosszra kerültek a két alkotóval, és úgy döntöttek, most már útnak indulhat a Linkin Park új korszaka (sosem lesz olyan, mint volt – kommentszekció).

From Zero turné elindult, egyelőre azonban nem jelentettek be európai koncerteket.

Az új kiadvány hazánkban már előrendelhető kazetta, kétféle bakelit és CD formájában az MG Records oldalán és további, releváns zenei, fizikai kiadványokat árusító boltban.

A digitális zenei megosztókon éjféltől lesz elérhető.

 

Linkin Park, Emily Armstrong

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek