SISTAHOOD: megjelent Sisi első nagylemeze

2023/11/25  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

A rapkarakter az általa kedvelt műfajok egyvelegét kínálja a debütáló albumán, és reméli, hogy szimpatizál majd vele mindenki, aki szereti a régi sulit, vagy aki visszasírja a drum 'n' bass és dubstep aranykorát. 'SISTAHOOD' ALBUMPREMIER! Lemezbemutató koncert az Akvárium Klubban, december 8-án!

 Fotó: Generál Kristóf

"Ez a cím onnan jött, hogy sok ember hív úgy, hogy „Sister", meg hogy „Sis", emellett pedig egy kicsit abból a reménytelen közegből jöttem, amit az amerikai szleng csak úgy hív, hogy „hood". Így habár angolul a „sistahood" a nők egymás iránt érzett szimpátiáját is jelentheti, ez a lemez már csak azért sem szólhat erről, mert egy csapat sráccal dolgoztam együtt rajta. Az egész albumfolyamat és a fiúkkal való közös munka számomra az unokabátyáimmal töltött gyerekkoromat és a jelenlegi karakteremet alakító múltamat idézte fel, így jött tehát a 'SISTAHOOD' megnevezés. Én vagyok a Sister és this is my Hood" – mesélte Sisi, akit aligha kell bemutatni részletesen, hiszen tőle hangos a média, a rádió, a klubok és a nyári fesztiválok, hubok hangszórói immáron több mint 2 éve, „Yalla" című oltári nagy ősrobbanása óta.

 

 

Sisi idén adta ki első EP-jét, a 'SISTEMATIIK'-ot – rajta a Lil Frakkal közös 'TSINGLING'-gel, ám elmondása szerint az új album most egy jóval nagyobb volumenű projekt, lényegesen több, azaz 9 darab és kicsivel másabb zenével, eltérő szövegekkel, egy-egy komolyabb hangvételű témával is. Sőt a zenei alapok is eltérnek az eddigiektől. A featek között olvasható Krúbi, Jaber, Leggo, a nigériai, Skeeny Boy és az elengedhetetlen producer és zeneszerző, WaTa neve is.

„Egészen megterhelő volt az egész folyamat, de nagyon-nagyon megérte. Persze még friss az az élmény is, amikor közeledtünk a határidőhöz, és érzékeltem, hogy még mindig mennyi dolog volt hátra, elkezdett egyre szűkülni az idő, és szorulni a hurok, hogy: „húha, kicsit (nagyon) sietni kéne, mert a having funból nem lesz semmi"! Most viszont, hogy már kész van, életemben először érzem azt, hogy egy tényleg nagy ügyön dolgoztam, és saját magamnak. Szinte eufóriát okozott a záró stúdióesténk WaTával! Miután „megszereltük" a legutolsó számokat és hazaértem, leültem, és csak vigyorogni tudtam. És csak vigyorogtam, és csak vigyorogtam, így is aludtam el. Biztos, hogy úgy fogok visszagondolni – sőt már most is úgy emlékszem vissza! - ahogyan az első pár alkalommal voltunk a stúdióban. Az a magától értetődő, organikus, örömteli alkotás és építkezés. Csodálatos élmény."

Legalább ekkora élmény vár mindenkire, aki ellátogat Sisi ghetto party nevezetű lemezbemutatójára, amelyet elmondása szerint úgy kell elképzelni, mint egy gigászi házibulit, amelynek véletlenül mindig Sisi a házigazdája.

 

Sisi, hiphop, Akvárium

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek