Menopauza

Te jó ég, új nagylemezzel jelentkezett az idén 30 éves Junkies

2024/05/22  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

A 14 tételes Vészharang címet kapott album vinyl formátumban is elérhető, a korábbi korongokról megszokott eklektikus stílusban fogant, ám ezúttal kicsit komorabb a hangvétele...

Fotó: Junkiesd/FB

"Az összes szöveg picit vészjósló, van, ami viccesen, van, ami meg tényleg komoly módon. De ezeket soha nem tervezzük meg előre, hogy miről kéne dalt írni. Egyszerűen az egész helyzet, ami a világban van most, elég baljós" – mondta Barbaró Attila.

"Ennyire önálló lemezünk szerintem nem is volt még, már abban az értelemben, hogy aki az adott dalt hozta, nagyjából egyedül is írta meg. Közösen mindenhol csak apróbb változtatások voltak maximum. Hogy ez később milyen irányba húz majd el minket, még nem tudom, de korábban sokkal inkább a közös munka volt jellemző" – tette hozzá Szekeres András.

"Az utóbbi lemezeknél inkább a Barbaró-Szekeres páros hozta a dalok javarészét, változó arányban. A Junkies mindig is egy több műfajt magába ölelő zenekar volt, ahol a metalos, rockos, de akusztikus dalok is megfértek egymás mellett. Én nagyon szeretem ezt a megközelítést, emiatt nekem is könnyebb volt rákapcsolódni, az ötleteimet nem kellett egy túl merev falú dobozba beleerőltetni. Nyitottak rájuk, és én is szem előtt tartom, hogy mi az, amit külső fül Junkiesnak hall még, és ami az eddigi örökséghez tud csatlakozni" – mondta a dalok születéséről Gravel Shores.

A megjelenéshez időzítve egy új szöveges videóval is jelentkeztek:

A Vészharang CD egy 32 oldalas - exkluzív interjúkat (Junkies, Aurora, Exodikon, Rock 'n' Roll Monkey, Salvus, This Calling), két posztert, és egy Dalról dalra című személyes ajánlót tartalmazó – tematikus H-Music magazinnal együtt jelent meg. A kiadvány mellé - ajándék korongként - a Rock 'n' Roll Monkey bemutatkozó lemeze is bekerült.

A legénység a Vészharang lemezen

Szekeres András - ének
Barbaró Attila - basszusgitár, vokál
Gravel Shores - gitár, vokál
Keresztes Viktor - dobok

Közreműködött:
Kosovics István és Kirsch András - vokálű

Az albumról szöveges videóként korábban már bemutatott dalok:
Görgetős
Királyi többes
Parahold

A zenekar (30) és frontembere (50) közös szülinapi bulijára június 15-én kerül sor a Barba Negrában, ahol a Vigi vezette győri punk-legenda Aurora, valamint a drink & roll-t toló - egy Junkies-alapítót is felsorakoztató - Rock 'n' Roll Monkey lesz a partnerük.

 

Junkies, Vészharang

 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek