Új albummal, tagcserékkel és lemezbemutatóval vág neki a Budapest Bár a nyárnak

2023/06/06  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu, MTI

Éppen tegnap emlegettük őket a Szeláví fesztivál kapcsán, most itt egy friss hír is velük kapcsolatban: "Tíz után" címmel megjelent a Budapest Bár új stúdióalbuma.

Új albummal, tagcserékkel és lemezbemutatóval vág neki a Budapest Bár a nyárnak

A Budapest Bár a jól ismert slágereket cigányzenei alapokon, dzsessz, pop, rock, klezmer és számos más zenei műfaj elemeivel ötvözve értelmezi újra, egy új zenei irányzat, a gypsy lounge alapjait megteremtve.

"A legutóbbi lemezt még a Covid előtt adtuk ki, a Tíz utánra került dalok egy részét a közönség a koncertekről már ismerheti. Fontos szempont volt, hogy a régi slágerek feldolgozása mellett vadonatúj szerzemények is szülessenek" – mondta Farkas Róbert, a Budapest Bár vezetője, hegedűse, gitárosa az MTI-nek, azt meg mi tennénk hozzá, hogy a pilisi "egri vár" tövében rendezett fesztiválon az új dalok közül is hallhattunk párat.

Az elmúlt időszakban két személyi változás történt a zenekarban: Farkas Mihály helyett Ifj. Ürmös Sándor lett a cimbalmos, a dobos Kisvári Ferencet pedig fia, Kisvári Bence váltotta.

"Az új tagok remekül beilleszkedtek a csapatba. Ifj. Ürmös Sanyi édesapjával, Ürmös Sándorral, a nagyszerű cimbalmossal a 2000-es évek elején a Besh o droM-ban együtt játszottam, fia 12 évesen, 2015-ben első lett a Fölszállott a páva televíziós műsor gyerekévadában. Kisvári Feri az állandó koncertezés helyett inkább a pihenést választotta, Bence nagyszerűen pótolja" – jegyezte meg a zenekarvezető.

A Budapest Bár sokféle stílust játszik, a rájuk jellemző, az 1920-30-as évek kávéházi világát idéző hangszerelésű muzsikába beillesztik a szvinges, groove-os vagy alternatív irányzatokat is.

A Tíz utánra új dalt írt a formáció énekesei közül Szűcs Krisztián (Meghívnám a hétvégére) és Frenk (Lelakatolt emlékek).

A hamarosan CD-n is elérhető új lemezen hallható Kalmár Pál 1937-es dala, a

 

A feldolgozott külföldi slágerek sorában Kiss Tibi a Doors együttes People Are Strange-ét adja elő, a Flashdance című, negyven éve bemutatott film betétdalát, a Maniac-et Szűcs Krisztián énekli, és ő duettezik Németh Jucival a hatvanas évek közepén született Something Stupidban, amely legutóbb 2001-ben Robbie Williams és Nicole Kidman előadásában vezette a brit slágerlistát. Kollár-Klemencz László egy ZAZ-slágert magyarított Boldogság (Isten hozott) címmel.

"Egy számot énekel Ferenczi Bora, Gyuri lánya is, aki Gilbert O'Sullivan hetvenes évekbeli klasszikusát, az Alone Again-t adja elő. Még a lemezfelvétel előtt volt egy különleges koncertünk a Kobuci Kertben, amelybe a Budapest Bár-tagok családtagjait is bevontuk. Bora ott adta elő ezt a dalt, és olyan jól, hogy megkértük, énekelje fel a lemezre is" – idézte fel Farkas Róbert.

Bizonyára észrevettétek, hogy a felsorolásból hiányzik Keleti András neve: a Budapest Bár tizenkét fős énekesi csapatából egyedül ő nem szerepel az új albumon, de továbbra is tagja a produkciónak.

A Budapest Bár folyamatosan koncertezik, a nyáron fesztiválokon (Fishing On Orfű, ZamJam, Művészetek Völgye) játszik, a lemezbemutató est pedig július 5-én lesz a Budapest Parkban.

"Minden énekesünk és Bora is fellép, és valamennyi új dalt elő fogunk adni, persze a régebbi, jól ismert számaink mellett" – mondta a zenekarvezető.

A zenekarban Farkas Róbert és a már említett Kisvári Bence és Ifj. Ürmös Sándor mellett Ökrös Károly (harmonika, zongora) és Farkas Richárd (bőgő) játszik.

Az eddigi lemezeik:

Volume 1 (2007),
Tánc (2009),
Zene (2010),
Hoppá! (2011),
Szerdán tavasz lesz (2014),
Húszezer éjszakás kaland (2014),
Délutáni csókok (2014),
Klezmer (2015), Ünnep (2016), 10 - Best of Budapest Bár (2017),
Budapest (2017),
Ha megtehetnéd (2020).

Budapest Bár, Budapest Park, lemezbemutató

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek