A Chester Bennington vezette formáció idén 2 új dalt is megjelentetett, eddig vegyes a fogadtatás. A Heavy című dalt a közönség egyik része eléggé lehúzta, a nagy hallgatás után nem egy ilyen visszatérésre számítottak, másik része persze védte őket, hogy időnként kell az újítás. A dal szövege szerintem igenis “linkinparkos”, viszont a zene, a lendület, a hangulat, a stílus már kevésbé. Íme:
Sokan kaptuk fel a fejünket, hogy jön a következő új szám, és vártuk, hogy na, majd most. Egy dal alapján nem lehet elkönyvelni, hogy akkor ez az új irány, és nem jó. De a következő dal számomra csak egy jobban megerősítette azt, hogy eladták a lelküket a popnak. Na jó, nem akarok túl drámai lenni, de nem tudom, mi történt velük. Ezek a számok inkább Chester Bennington, mint Linkin Park., és most nem arra gondolok, hogy ez az ő stílusa, és ez mennyire Chester-es, de az együttesből nem sokat hallok ki a számok hallgatása közben. A hangszereket, Mike Shinoda-t, vagy bárki mást, amitől olyan LP-s az LP.
Nyilván senki nem várja el, hogy ugyanazt csinálják, mint 15 éve, és toljanak megint egy Hybrid Theory stílusú albumot, de szerintem ezzel az iránnyal a keménymagot elvesztik. Persze, ha valaki szeretne egy kellemes kis popdalt meghallgatni, annak bátran ajánlom az új számokat. Én azért még reménykedem, hogy nincs teljesen vége a (számomra) “igazi” Linkin Parknak, és a már készülő, és idén megjelenő One More Light album azért nem lesz teljesen pop. Addig is, én gyorsan meghallgatom a Meteora-t, hogy megnyugodjon a lelkem.
Szólj hozzá!