Végre beparkoltak az angyalok

2023/07/28  ·   Lemezbemutató   ·  Lenti Barnabás

Megjelent a Bagossy Brothers Company ötödik nagylemeze, Angyalok a parkolóban címmel.

Fotó: Bagossy Brothers Company

A rajongótábor tűkön ülve várta már a lemezt, hiszen a Bagossy Brothers Company háza táján nagy dolgok történtek a közelmúltban: 10 éves jubileumi koncert az MVM Dome-ban és új dalok, amelyeket a koncerteken mutattak be. Egyre többször emlegették az új lemez közeledtét, de csak nem akart megjelenni.

Egészen mostanáig. Pénteken ugyanis, az idei Budapest Parkos koncertjük előtti napon megjelent a lemez, rajta többek között azokkal a dalokkal, amelyeket már ismer és imád is a közönség: Az a szép, Csillag az égen, Balaton, Álljunk össze, Kocsis, Fújj meg szél (live). Ezek a dalok mind hamisítatlan Bagossy-stílusúak, a sorból számomra talán az Álljunk össze lóg ki egy picit. Modern hangzásvilága elsőre furcsa, ám ugyanolyan szerethető, mint minden Bagossy szám. A Balaton pedig igazi nyári sláger idén is:

Az eddig ismert dalok mellett helyet kapott a lemezen néhány eddig ismeretlen dal. A lemez megjelenése előtt a Fogadom címűhöz egy klip is megjelent. Hazaszeretet, önismeret, szerelem, hazatérés. Ezekkel a szavakkal írható le legjobban a dal.

Az új lemez egyik hamisítatlan "bagossys" dala még a Galamb, ellenben a Szép mentés stílusban talán az Álljunk össze című dalhoz közelít.

Az Angyalok a parkolóban egy nagyon érdekes szerzemény (reggel a FB-oldalunkon megmutattuk), nem véletlenül választhatták az album címadó dalává. Hallgatása közben azt éreztem, hogy ez valami olyasmi, ami eddig kevésbé jelent meg a Bagossy Brothers Company palettáján. Elmúlás, visszatérés, bizonytalan jövőkép, ám mindezek ellenére pozitív hozzáállás:

Cimborák, ma lemehetnénk a Földre
Igen, jó nap ez az életre
És az angyalok a parkolóban
Szavaznak egy jobblétre
Hogy élni, majd halni
Vagy örökre csak szemlélni
Hogy hogyan lehet
Hogy ezek tényleg mind szerelmesek”

Az új lemez megjelenését egy hatalmas koncerttel is megünnepelte a zenekar a Budapest Parkban (képünkön). A korábbi nagy slágerek mellett az új lemez dalai is előkerültek, a Kocsist vagy a Fújj meg szél címűt pedig úgy énekelte a közönség, mintha legalább évek óta ismernék.

Azt pedig továbbra is állítom, hogy a koncerteken mindig jobban hangzanak a dalok, mint a lemezen! Erről a Művészetek Völgyében is meggyőződhet a közönség, a fiúk holnap oda hajtják a kocsit :)

 

Bagossy Brothers Company, Angyalok a parkolóban

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek