Zoli Band – Téglás Zoli egy igazi supergroupot hozott össze magyar zenészekből

2019/04/14  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

Megjelent a magyar származású amerikai énekes, Téglás Zoli (IGNITE, ex-Pennywise, ex-The Misfits) saját nevét viselő ZOLI BAND zenekarával elkészített Santa Monica című második nagylemeze.

Fotó: Zoli Band/FB

Téglás Zoli énekes, producer, színész és tevékeny állatvédő magyar szülők gyermekeként született Los Angelesben, 1994 óta az amerikai Ignite zenekar énekese. 2000-ben turnézott a legendás The Misfits zenekarral, 2010-ben pedig csatlakozott a Pennywise nevű punk rock / hardcore zenekarhoz, és énekel az "All or Nothing" című lemezükön. Színészként több nagy nevű produkcióban részt vett, feltűnt a Netflixes Spectral sorozatban, a 2015-ös Argo 2-ben Jackson szerepében, illetve részt vett az idén ősszel bemutatásra kerülő 6., Dark Fate című Terminator film forgatásán is.

Pár év kihagyás után most ismert magyar zenészekkel lehelt új életet szólóprojektjébe: a zenekar Lukács Peta (Bikini), Szebényi Dani (Kowalsky meg a Vega) és Szűcs Péter (Superbutt) tagokkal kiegészülve vált magyar "szupergrouppá" ebben a teljesen új felállásban.

Az album keverését és maszterelését Frank Gryner producer (Rob Zombie, A Perfect Circle, Tommy Lee, Andrew W.K.) végezte. Az egyszerre modern megszólalású, de rengeteg klasszikus elemet felvonultató Santa Monica olyan zenekarok hatásaiból táplálkozik, mint az Alice in Chains, Stone Sour, illetve a Scorpions.

"Az album számomra egyfajta visszanyúlás a múltamba, mivel rengeteg zenekarban dominál mostanság a kiabálás, üvöltés, és úgy érzem, hogy a rockzenéből kezd kiveszni a rendes tiszta, dallamos éneklés, én pedig olyan zenekarokon nőttem fel, mint az Alice in Chains, vagy az Iron Maiden; akkoriban rengeteg ilyesmit hallgattunk, így ezzel a zenekarral ezt a világot szeretném újra visszahozni."

A lemezről előzetesen kiadott Angel's Wings rögtön felkerült három Spotify lejátszási listára is, ahol egy hónap alatt több, mint 130.000-en hallgatták meg.

Az angol nyelvű Santa Monica egy dalnál tesz kivételt, utolsó tételként felkerült rá a Kocsmárosné, amely egy Petőfi Sándor vers, a "Falu végén kurta kocsma" átdolgozott, megzenésített változata. Az albumhoz hamarosan érkezik az első videoklip is, melyet a  Budapest My Love című tételre forgattak.

Zoli így mesélt a dalról:
"A "New York, New York" és az "I Love L. A." klasszikusok mintájára írtam a "Budapest My Love" című dalt, mint tisztelgést a magyar főváros előtt, amely számomra a legkedvesebb város a világon."

A zenekar áprilisban 12 állomásos európai turnén népszerűsíti az új lemezt a Slowmesh társaságában, melynek befejezéseképp visszatérnek Magyarországra, ahol Budapesten az A38 hajón, Debrecenben pedig a Roncsbárban mutatják be az album dalait.

 

Zoli Band, Téglás Zoli, Santa Monica, Lukács Peta, Szebényi Dani, Szűcs Péter

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek