Hogy fotóznád le a zene és az erdő kapcsolatát?

2020/04/11  ·   Pályázat   ·  koncert.hu, MTI

Mert most megteheted és beküldheted a Muzsikál az Erdő Alapítványnak. Mivel hirtelen nekünk sem volt ötletünk, s a barátunk, a Google sem volt túl kreatív a kérdésben, megnéztük, mi az alapítvány célkitűzése.

Installáció a 2015-ös Transart fesztiválon(Bolzano)

A következő: "a fenntarthatóság gondolatára, az erdő és a zene, a művészet együttes erejére, az erdő, a természet értékeire, a helyi közösségek összefogására, a helyi termékek fogyasztására fókuszálás."

Sokkal beljebb nem lettünk, és a tavalyi pályázat fotó sem sokat segítettek, de hát bőven van idő a kreatív energiák felszabadítására: kíváncsian várjuk mi is, milyen ötletek születnek!!!!

A kiírás szerint az erdő szeretetével, az erdő és a zene kapcsolatával, az egészséges életmóddal, a tiszta, zöld környezet iránt érzett felelősségvállalás eszméjével összeegyeztethető témákban bárki, bárhol készült digitális alkotását beküldheti. A zsűri elnöke Haris László fotóművész, az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának tagja. Idén bekapcsolódik a zsűri munkájába Zsila Sándor, Életmű-díjas természetfotós, a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja.

"A járványhelyzet lehetőséget ad arra, hogy újragondoljuk, jobbá tegyük életünket. Maradjanak otthon és alkossanak a „Muzsikál az erdő”-vel!" – biztatnak a szervezők.

A részletes kiírás itt.

Hajrá – és rólunk se feldkezzetek meg, kíváncsiak vagyunk az ötletekre, küldjétek el nekünk is!

pályázat zene, erdő, fotó, gyerekek

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek