Mobilkoncerten zenélhetsz Ferencvárosban – és még pénz is jár érte!

2020/04/17  ·   Pályázat   ·  koncert.hu, MTI

A koronavírus miatt nagyon sokan hetek óta otthon vannak. Nem gyűlhetnek össze nagyobb társaságok, zárva tartanak a szórakozóhelyek, színházak, mozik, elmaradnak a koncertek, fellépések. Ferencvárosban Döme Zsuzsanna alpolgármester kezdeményezésére ezért karantén-koncertsorozat indult.

Benkő Zsolt blues gitáros a költészet napi rendezvényen (Fotó: Ferencváros)

Ferencváros köztereit április 11-én, a költészet napján mozgó hangosítással, azaz egy kisvonattal járták művészek, az utcákról csempészve be az otthonokba a kultúrát a rendkívüli helyzet idején: a lakók az ablakokból, erkélyekről nézhették a produkciókat.

Az első koncert óta sokan megkeresték az önkormányzatot a program folytatását kérve. Mivel a fellépési lehetőségek beszűkülése miatt sok előadóművész is nehéz anyagi helyzetbe került, az önkormányzat a lakosság szórakoztatása mellett nekik is szeretne segíteni ennek a kezdeményezésnek a folytatásával.

A rendhagyó koncerteket, fellépéseket csütörtökönként 15 és 19 óra között tartják.

A járművet, védőfelszerelést, engedélyeket és a hangosítást az önkormányzat biztosítja, de a rendezvénysorozat jellege miatt díszleteket, fénytechnikát és más speciális költséget nem tudnak felvállalni.

A legalább egy órás műsorokért minden fellépő egyenlő, bruttó 50 ezer forint tiszteletdíjban részesül.

Fellépőként jelentkezni itt lehet, a kerületiek pedig ezen a weboldalon szavazhatnak a tervezett műsorokról.

 

Pályázat: fejenként 50 ezer forintot fizetnek most egy 40 perces műsorért

Pályázat: fejenként 50 ezer forintot fizetnek most egy 40 perces műsorért

Az otthon ülő magyarok minőségi kortárs kulturális tartalomhoz juttatását szolgálja az a projekt, amelyet az EMMI, a Petőfi Irodalmi Ügynökség, az MTVA és az A38 Hajó hirdetett meg.
Ferencváros, mobilkoncert, karantén, pályázat

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek