Egy európai nagyfesztivállal megint kevesebb az idei nyár

2020/04/07  ·   Programtörlés   ·  Labancz Andrea

Szomorú, de sajnos ma sem ússzuk meg fesztiváltörlés nélkül a napot. Ezúttal a dániai Roskilde volt kénytelen lehúzni a rolót, miután a kormány kész helyzet elé állította a szervezőket. Akárcsak a Nova Rock esetében.

Fotó: The Sound Clique
Fotó: The Sound Clique

Június 27-én kezdődött és július negyedikén ért volna véget a dánok büszkesége, a Roskilde fesztivál, ahol idén olyan nevekkel csábították a közönséget, mint például Taylor Swift, a Deftones, Kendrick Lamar, a nagy visszatérő Faith No More, Charli XCX, FKA Twigs, vagy a Radiohead frontember Thom Yorke, aki második szólóalbumával turnézna éppen.

A dolog azért is rettentően szomorú, mert ez a fesztivál – egyébként most jubilálna egy kerek 50-essel – non-profit alapon működik, és a teljes nyereségüket minden évben jótékonykodásra fordítják. Ezért most arra kérik a közönséget, amennyiben megtehetik, ne váltsák vissza jegyeiket, amik így érvényesek lesznek a 2021-es rendezvényre.

Bár a fesztivál dátuma még messzinek tűnik, Dániában egyelőre negatívan látják a jövőt, ugyanis a kormány rendeletben tiltotta meg a rendezvények megtartását egészen augusztus végéig! Erősen reméljük, hogy nem lesz igazuk, ugyanis ha ezt az irányelvet veszik alapul Európában, gyakorlatilag nálunk az összes fesztiválnak befellegzett.

Persze, ezt mind túléljük meg csak egészség legyen és maradjatok egyelőre otthon, de azért...

 

Roskilde, fesztivál, törlés, elmarad, koncert, COVID-19, 2020, Dánia

 

 

Szólj hozzá!


A hangos fájdalom csendes formája: először koncertezik Magyarországon Lucy Kruger és zenekara

A hangos fájdalom csendes formája: először...

A kortárs art-pop és „tender noise” formáció idén nyáron európai turnéra indult, és története során először Budapestre is ellátogat.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Alkonyattól pirkadatig: bevezetik a Szigeten az éjszakai jegyet

Idén a Delta District lesz az elektronikus zenei bulik központja – az új helyszínnek köszönhetően a Sziget éjszakai élete jelentősen felpezsdül, de a Nagyszínpad zárása után nem csak itt folytatódik majd a buli egészen hajnalig. A szervezők ezért kedvezményes jegyet kínálnak azoknak, akik csak ezt az éjszakai életet akarják...

A zene csak a kezdet... Electric Castle 2025

Július 16. és 20. között nemcsak világszínvonalú koncerteket kínál látogatóinak az Electric Castle, hanem igazán sokszínű nappali programokat is. Az idei fesztiválon több mint 200 zenei produkció mellett, közel 70 különféle programlehetőség várja mindazokat, akik a koncertek közötti szüneteket is aktívan szeretnék eltölteni.
Új koncertek