Elmarad a tavalyi év fesztiválja, feladta a küzdelmet a RockBalaton

2020/07/19  ·   Programtörlés   ·  koncert.hu

Tegnap jelentették be a szervezők, hogy elmarad az idei évre tervezett RockBalaton fesztivál, amely az éveleji szavazásunkon elnyerte az Év zenei fesztiválja 2019 címet.

Fotó: RockBalaton (Kajetán Jácint)

 

Az elmúlt napok bejelentései, korlátozásai miatt sajnos nem láttak már reményt, lehetőséget, hogy ésszerű feltételek mellett az eredeti formájában meg tudják tartani a fesztivált, noha az  utolsó utáni pillanatig dolgoztak, egyeztettek a hatóságokkal, hogy a vírushelyzet miatt fennálló szabályok betartása és a várható enyhítések reménye mellett létre tudjon jönni a rendezvény.

"Jelenleg Magyarországon a vírushelyzet következtében a zeneipar haldoklik. Ez mindenkinek nagyon rossz. Rossz Nektek, a közönségnek, a zenekaroknak, a technikusoknak, nekünk szervezőknek, a kiszolgáló személyzetnek, egyszóval mindenkinek, akik közreműködnek egy rendezvény megszervezésében, lebonyolításában. Egy ilyen rendezvény tervezése, szervezése nem néhány nap, közel egy éve szerveztük és nagyon vártuk már az idei fesztivált" – írták.

Az elővételben megváltott jegyek, bérletek természetesen érvényesek maradnak a jövő évi rendezvényre is. Akik úgy döntenek azonban, hogy nem váltják vissza belépőjegyüket – ezzel is segítve a 2021. évi RockBalaton szervezését a jelenlegi nagyon nehéz időkben –, azoknak nagyon hálásak, de azoknak, akik kérik, természetesen visszautalják a pénzt.

Nagyon sajnáljuk! Jövőre veletek ugyanott!

 

Rock Balaton, fesztivál, elmarad

 

 

Szólj hozzá!


Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek