Idén nem piknikezünk Örvényeshegyen – elmarad a fesztivál

2020/04/06  ·   Programtörlés   ·  Labancz Andrea

Ahogy az várható volt, a májusi rendezvényeket is sorban törlik, szerencsésebb esetben elhalasztják őket. A fesztiválok esetében sajnos leginkább az első változat érvényes, így történt ez az Örvényeshegy Piknik setében is,

Örvényeshegy

A július elejére esedékes Bánkitó Fesztivál arra készül, hogy „járványbiztos” fesztivált csinálnak a szezon közepén. Jelenleg gőzerővel dolgoznak egy higiénikus fesztivál kitalálásán, de többféle vészforgatókönyvük is vannak arra az esetre, ha a jelenlegi korlátozó intézkedések megváltoznának. Minderről a HVG-nek nyilatkoztak.

Mindössze két szezont élt meg a gyönyörű helyszínnel rendelkező Örvényeshegy Piknik, ahol 2018-ban még Al Di Meola, tavaly pedig Mario Biondi is koncertezett. A május 22-24. közötti időszakra tervezett fesztivál hosszas kivárás után ma feladta.

Pedig, ha azt vesszük alapul, hogy ez egy kisebb méretű rendezvény, ráadásul a természet lágy ölén, erdővel, friss levegővel, kellő méretű "tánctérrel", akkor akár még valóra is válhatna a dolog. Azonban – okulva a külföldi példákon – egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy a veszélyhelyzet és az ezzel járó karantén itthon is elhúzódik május végéig, így a szervezők nem kockáztattak tovább, inkább a törlés mellett döntöttek:

 

Örvényeshegy Piknik, törlés, elmarad, Zalacsány, koncert, fesztivál, járvány, 2020, Bánkitó Fesztivál

 

 

Szólj hozzá!


Bad Bunny halftime show-ja történelmet írt

Bad Bunny halftime show-ja történelmet írt

A Super Bowl félidei show-ja évtizedek óta a popkultúra egyik leglátványosabb mozzanata, de idén nemcsak a zene miatt beszél róla a világ....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Nem mindennapi művész érkezik a Dürerbe – Japánból

A japán elektronikus zenész, Kikuo Kikuoland: Above All Bounds elnevezésű turnéjával a Dürer Kertbe is elhozza szürreális művészetét március 16-án.

Új tér, hosszú távú gondolkodás: Káloz lesz a Kolorádó fesztivál otthona

A Kolorádó Fesztivál 2026-ban új helyszínen, Kálozon indul újra, és ezzel nemcsak földrajzilag, hanem szemléletében is új korszakba lép. A szervezők célja egy egész éves, hosszú távon fejlődő projekt létrehozása, amelyben a zene, a művészetek és a környezettel való együttélés egy közös ökoszisztémává áll össze.
Új koncertek