Így támogatja a The National a stábtagjait

2020/04/22  ·   Programtörlés   ·  koncert.hu

Mondhatjuk, ők megengedhetik maguknak, de ha már megteszik, akkor respect: a zenekar úgy döntött, hogy valamennyi webshopból és rajongói klubos bevételből származó nyereségüket tizenkét fős koncertstábjuk támogatására fordítják a krízis végéig.

Így támogatja a The National a stábtagokat

Az eredeti tíz felvétel mellett a tripla LP-csomagban helyet kap majd egy harmadik lemez is, rajta jó pár olyan dallal, ami eddig vinyl formátumban még nem látott napvilágot, így a "Wake Up Your Saints", a "Terrible Love" egy alternatív verziója és a "Walk Off".

"A legénységünk a turnéink éltető ereje, a közös munkával töltött évek alatt a családunkká váltak" – mondták.

Ezen jótékonysági akciót hivatottak promózni egy hétfőnként megjelenő meglepetés tartalommal is.

Az úgy kezdődött, a zenekar  nemrég bejelentette, hogy 10. évfordulóját ünneplő "High Violet" című albumuk június 19-én egy különleges, bővített kiadásban is megjelenik.

A bejelentést és az évfordulót a 21 éves zenekar egy hangulatos koncertfilmmel is megfejelte. A D.A. Pennebaker és Chris Hegedus rendezte "The National - 'High Violet' Live From Brooklyn Academy of Music (BAM)" anyagát 2010. májusában rögzítették, egészen pontosan az ikonikus album megjelenését megelőző estén. A kisfilm a The National YouTube-csatornáján debütált, és a rajongók legnagyobb örömére mindezzel egy időben a bandatagok is felbukkantak a chatszobában. Az online esemény olyannyira jól sikerült, hogy folytatása is lesz.

"Hétfőn olyan jól szórakoztunk, hogy arra gondoltunk, miért is ne csináljunk egy izgalmas közösségi eseményt minden hétfőn? Csatlakozzatok hozzánk minden héten, mi pedig megosztunk egy-egy klasszik élő videót vagy eddig még nem látott képanyagot, így is segítve az otthon töltött idő elütését" – nyilatkozták.

 

 

 

 

The National, High Violet, live stream, Youtube, crew, stábtagok, jótékonyság, zeneipar, megélhetés

 

 

Szólj hozzá!


BÁNYA BLUES – chilipaprikával

BÁNYA BLUES – chilipaprikával

A nyárnak ugyan hivatalosan vége, de a fesztiválszezont még nem kell eltemetni: lesznek szabadtéri bulik addig, amíg az időjárás végleg be nem...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...
Új koncertek