Somló Tamásról nevezték el a Mikulásgyár színpadát – idén 90 ingyenes koncert lesz

December 1-jén megnyitja kapuit a Mikulásgyár elnevezésű karitatív fesztivál, amely a rászorulóknak gyűjt elsősorban tartós élelmiszert, tisztító- és tisztálkodási szereket.

Fotók: Mikulásgyár

A Dózsa György úti Múzeum Mélygarázs felszínén, a Promenádon december 1. és 21. között kézműves foglalkoztatóval, olvasósarokkal, mesepostával, gyermekelőadással, több mint 90 könnyűzenei koncerttel, valamint az egészségügyről, az oktatásról, a tömegsportról és a fenntartható fejlődésről szóló közéleti beszélgetéssel is várják az adományozókat – közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.     

Gyűjtenek csomagokat a Pólus Centerben, valamint az ország legtöbb postája is átveszi az adományokat, a dobozokra elég csak ráírni nagybetűkkel, hogy M i k u l á s g y á r.     

Idén Németországban is több gyűjtőpontja nyílik a Mikulásgyárnak. Ennek megszervezésében a Rádió Helló, az első németországi magyar nyelvű online rádió lesz a karitatív akció segítségére. A főbb városok mellett - München, Stuttgart, Rosenheim, Nürnberg, Frankfurt, Bréma, Dortmund, Düsseldorf, Passau - kisebb, magyarok lakta településen is gyűjtenek.    

A Mikulásgyár jogtulajdonosa közölte: céljuk 200 ezer kilogrammnyi adományt gyűjteni, hogy több tízezer gyermek karácsonyát tehessék szebbé.

"Somló Tamás 74 éve született, több mint 5 éve ment el. Tüneményes ember volt, fantasztikus barát és a legtehetségesebb magyar "könnyűzenész". Énekesnek kimagaslott 50 évre visszamenőleg és előre. A MikulásGyár tiszteletbeli nagykövete: első szóra és nagyon sokszor lépett fel nálunk (is), hogy ezzel segítse a mélyszegénységben élő gyermekek sorsát. Tiszteletére a MikulásGyár a koncertjei helyszínét Somló Tamás Színpadnak nevezte el:"

December 3., péntek
11:00 - 11:30: Farkasházi Réka és a Tintanyúl
14:00 - 14:30: B. Nagy Réka
15:00 - 15:30: Gyertyán Balázs bűvész
15:30 - 16:00: Szaszák Zsolt
16:00 - 16:30: Kocsis Tibor
17:00 - 17:50: Hadas Alfréd és Gábor Márkó
18:00 - 18:30: Hot Jazz Band
19:00 - 19:30: Ábrahám

December 4., szombat
10:00 - 10:30: Mihályi Réka: Masni és Pocó
11:00 - 11:30:  Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Nizsai Dániel: Pulcinella éneke
12:00 - 12:30: Hrutka Róbert
13:00 - 13:30: Bódi Margó és Bódi Guszti
14:00 - 14:30: Békefi Viki és Feng Ya Ou
15:00 - 15:30: Csonka András
16:00 - 16:30: OliverFromEarth
17:00 - 17:30: Varga Viktor
18:00 - 18:30: Nótár Mary

December 5., vasárnap
10:00 - 10:30: Dokk19 gyerek showtánc
10:30 - 11:00: Singh Viki
11:00 - 11:30:  Klajkó Szandra - varázslatos táncok és dalok csodája
12:00 - 13:30: Papp Dávid, Bencsik Tamás, Dodi Mihály
14:00 - 14:30: Bátori Miklós
15:00 - 15:30: Szőcs Reni
15:30 - 16:00: Dokk19 showtánc
16:00 - 16:30: Oláh Gergő
17:00 - 17:30: Suzy
17:30 - 18:00: Nemazalány X Sofi
18:00 - 18:30: Bebe
19:00 - 19:30: Horányi Juli

December 6., hétfő, Mikulás (Miklós) napja
10:00 - 10:30: Thália Tanoda: karácsonyi dalok
11:00 - 11:20: Fuego Dance Company: Children Caribbean Dance Show
15:00 - 15:30: Zdroba Patrik
16:00 - 16:30: Keresztes Ildikó
17:00 - 17:30: Ámokfutók
18:00 - 18:30: Burai Krisztián
18:30 - 19:00: Pély Barna
19:00 - 19:30: Radics Gigi

December 10., péntek
10:00 - 10:30: Kovácsovics Fruzsina
11:00 - 11:30:  Matiné Zenekar
14:00 - 14:30: Patai Anna
15:00 - 15:30: Peller Károly
16:00 - 16:30: Tóth Andi
17:00 - 17:30: Swing Brothers
18:00 - 18:30: Nyári Alíz
19:00 - 19:30: Fehérvári Gábor Alfréd

December 11., szombat
10:00 - 10:30: Kalap Jakab
11:00 - 11:30:  Mikulás Show
12:00 - 12:30: Lajti Barni
13:00 - 13:30: Szabó Ádám
14:00 - 14:30: Barbee
14:30 - 15:00: Nemzeti Lovas Színház
15:00 - 15:30: Vincze Lilla
16:00 - 16:45: Harmadik Figyelmeztetés
17:00 - 17:30: Kárász Dávid
18:00 - 18:30: Vavra Bence & Tóth Ádám
19:00 - 19:30: Young G

December 12., vasárnap
10:00 - 10:30: Iszkiri Zenekar
11:00 - 11:30: Belvárosi Betyárok
12:00 - 12:30: Danics Dóra
13:00 - 13:30: Polyák Rita
14:00 - 14:30: Fábián Éva gyermekműsora
15:00 - 15:30: Torres Dani
16:00 - 16:30: USNK
17:00 - 17:30: Herceg
18:00 - 18:30: Curtis
19:00 - 19:30: Kollányi Zsuzsi

December 17., péntek
11:00 - 11:30: Apacuka Zenekar
14:00 - 14:30: Mohamed Fatima
14:30 - 15:00: Nagy Laci Gitano
15:00 - 15:30: Miss Bee (Bestiák)
16:00 - 16:30: Animal Cannibals
17:00 - 17:30: Kardffy Aisha és Kerényi Miklós Máté
17:30 - 18:00: Weisz Viktor
18:00 - 18:30: Vásáry André
18:30 - 19:00: Dánielfy Gergő

December 18., szombat
10:00 - 10:50: Búgócsiga Zenede
11:00 - 11:30: Krizsa Tímea gyerek aerobic
12:00 - 12:30: Varga Szabi
13:00 - 13:30: Latency
14:00 - 14:30: Gór-Nagy Era
15:00 - 15:30: Völgyi Zsuzsi
16:00 - 16:30: Fehér Holló
17:00 - 17:30: LivingRoom Akusztik
18:00 - 18:30: Name Project
19:00 - 20:00: Fűzy Gabi bácsi

December 19., vasárnap
10:00 - 10:30: Eszter-lánc Mesezenekar
11:00 - 11:40: Pintácsi Viki és énekes tanítványai ünnepi műsora
12:00 - 12:30: Crazy Little Queen Tribute Band
13:00 - 13:30: Bűdi Szilárd - Jazztelen
14:00 - 14:30: Gorbunov Dimitry
15:00 - 15:30: Chain Bridge Pop
16:00 - 16:30: Antal Timi
17:00 - 17:30: Csordás Ákos
18:00 - 18:30: Kállay Saunders Band
19:00 - 19:30: Kis Grófo

Mikulásgyár

Képtár

  • Somló Tamásról nevezték el a Mikulásgyár színpadát – idén 90 ingyenes koncert lesz kép 91394
 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek