Idén sem maradt el a szokásos kommentháború. Az egyik oldal szerint a videó fiatalos lendületet, felszabadultságot és elképesztő energiát mutat, a másik szerint a felvételen szereplők igénytelen állatok.
Idézek néhányat az idei termésből.
A négypontos kommentelő, aki ráadásul zenésznek is mondja magát:
Te Atya Úristen !...mivé lett ez a világ ??!! az rendben van,hogy fiatalok,felszabadultak,"buliznak"...de,az értelem,a "kultúra",a zenei igényesség az vajon hol marad ??.... (...) ez zene ?? ....már elnézést kérek....van Önnek füle ?.... (...) nem a tánccal van a baj ember !.... hanem amire táncolnak !.... iszonyat hamis, és " semmitmondó katyvasz"....
Az aggódó kommentelő:
"...ha meghal valaki az majd a Ti felelősségetek lesz."
A tipik fogalmatlan, de azért kommentel:
"Kik ezek, valami borzasztó."
A nyugdíjas hölgy, aki kényszert érez, hogy a pogóval kapcsolatban kinyilvánítsa a véleményét:
"Összejöttek az igénytelen fiatalok"
Az ember, aki ráadásul ott is volt a Fishingen:
"Fetrengtek a porban akár a csüngőshasú malac"
A tömören fogalmazó:
"Kihagyom".
Van egy rossz hírünk. A Facebook ezt nyilván nem fogja kiírni, mert neki az az érdeke, hogy pörögjön a kommentszekció, de attól még igaz: nem kötelező mindenhez hozzászólni.
Az utóbbi években mintha kialakult volna az a téves elképzelés, hogy a véleménynyilvánítás önmagában érték. Nem az. Attól lesz az, ha áll mögötte tapasztalat, tudás, kíváncsiság vagy legalább annyi szerénység, hogy elismerjük: erről a világról semmit sem tudunk.
Régebben az ember többnyire ahhoz szólt hozzá, ami érdekelte. Ma sokan éppen fordítva működnek: minél távolabb áll tőlük egy világ, annál nagyobb magabiztossággal magyarázzák el, hogy az rossz. Nekem például nem jutna eszembe odamenni egy horgász-, fegyvertisztító- vagy nyugdíjasklub Facebook-oldalára közölni, hogy mekkora ostobaság, amit csinálnak. Pontosan tudom, hogy nem mindenhez értek, sőt, plusz nem minden rólam szól. Sőt. A kedvenc kommentem továbbra is a "nem érdekel". Ha tényleg nem érdekli, miért írja oda? A továbbgörgetés még mindig létező mozdulat.
Az sem segített az elmúlt években, hogy lassan mindenből identitáskérdés lett. Minden tábor bizonyítani akarta, hogy nála van az igazság, a közösségi média pedig készségesen egymásnak eresztette ezeket a buborékokat. Jó lenne egyszer kipróbálni, milyen az, amikor nem minden ismeretlen jelenségre a lesajnálás vagy a kioktatás az első reakciónk. Nem azért, mert mindenkinek igaza van, hanem mert nagyon sokszor fogalmunk sincs, miről beszélünk.
És itt jutunk el a Fishinghez.
Kikérem magamnak, hogy embereket öt másodpercnyi videó alapján igénytelennek, butának vagy kulturálatlannak nevezzenek olyanok, akik nemhogy a fesztiválon nem jártak, de valószínűleg hasonló közegben sem. Én ott voltam. Beszélgettem velük. Nem interjút készítettem, egyszerűen együtt voltunk. A strandon több százan húzódtunk be ugyanabba az árnyékba, ott nehéz nem szóba elegyedni egymással. Okos, kedves, nyitott, kreatív fiatalokkal találkoztam. Egy idő után már csak mosolyogtam, mert eszembe jutott, hogyan próbálta Orbán Viktor valami kínosan erőltetett szlenggel megnyerni ugyanezt a generációt. Pont ugyanannyira nem értette őket, mint azok a kommentelők, akik most igénytelennek nevezik őket.
Nem azt kérem, hogy mindenkinek tetsszen a pogó. Nekem sem tetszik minden, amit mások szeretnek. Azt kérem, hogy ne minősítsünk embereket olyan világról alkotott vélemény alapján, amelyet legfeljebb egy húsz másodperces Facebook-videóból ismerünk.
Ígértem két pogós történetet.
Amikor a felvételeket készítettem a domb tetejéről, mellettem állt egy középkorú hölgy. Egyszer csak odafordult hozzám, és azt mondta: "Képzeld, a fiam ott van a közepén... az a piros pólós." Anyaként először én is az aggodalmat hallottam ki a hangjából, aztán rájöttem, hogy legalább ugyanennyi büszkeség is volt benne. Időnként a "gyerek" kiintegetett a forgatagból, mielőtt újra beszippantotta volna a tömeg.
Nem sokkal később két idősebb hölgy gondolt egy nagyot, besétált a circle pit közepére, tettek néhány bizonytalan tánclépést, majd amikor közeledett az összefutás, a fiatalok gyakorlatilag testőrökként kísérték ki őket a körből. Nem kinevették őket, nem arrébb lökték, hanem vigyáztak rájuk. Később jól öltözött negyvenes-ötvenes emberek is beugrottak egy-egy könnyedebb körre. Látszott rajtuk, hogy régóta kacérkodnak a gondolattal, csak kellett hozzá egy kis bátorság.
Persze nem állítom, hogy minden pogó minden körülmények között jó ötlet. A Fishingen például alig vettem észre biztonsági őrt, máshol követ dobsz, valtonost találsz. De egyetlen egyszer láttam olyat is, amikor szükség volt rájuk. A ColorStar jubileumi koncertjén néhány szemmel láthatóan nem józan fiatal úgy gondolta, hogy a pogót egy alapvetően egészen más hangulatú koncerten is meg kell honosítani. A közönség ezt nem igazán értékelte. Három biztonsági őr odament, minden különösebb felhajtás nélkül, de határozottan kivezették őket, és két perc múlva ment tovább a koncert. Pontosan úgy, ahogy ilyenkor történnie kell.
Éppen ezért mindig dühöngök mosolygok, amikor valaki egy húsz másodperces videóból megpróbál teljes képet alkotni egy közösségről. A kommentmezőben sokkal egyszerűbb igénytelennek nevezni több száz ismeretlen embert, mint odamenni közéjük öt percre. Kár, mert aki ezt egyszer megteszi, nagyon könnyen rájöhet, hogy a valóság szinte mindig bonyolultabb annál, mint amit a Facebook algoritmusa megmutat belőle.
pogó, fishing on orfű, bohemian betyars
Szólj hozzá!