Menopauza

Pély Barna is beállt a sorba

2020/02/10  ·   Vélemény   ·  Török Zsuzsa

Mivel viszonylag kevesen (tévés léptékkel mérve: senki) nézték A DAL 2020 szombati előválogatóját, mi sem, ezt már bevallottuk, így bloggerünknek, Szusinak el kell hinnünk látatlanban, hogy elhangzott ez a mondat az adásban: "Nem a zenei tér érdekel, arra annyira nem vagyok kíváncsi, hanem a takarítás, hogy ki takarít az albérletben?" Nagyon, nagyon nehéz elhinni.

Fotó: YouTube

Pély Barnáról kiderült: beállt a sorba. Ezek után már nem is volt meglepő, hogy A Dal elején hosszasan örvendezett azon, mekkora de nagy pénz 75 millió forint, amit elnyerhet a győztes, s majd kifejezetten a zenei karrierjére fordíthat. A Kifejezetten Díj minden zsűritagból kihozott valami kifejezetten nyálas mondatot, Nagy Feró például stúdiót épített volna, ha ekkora összeg járt volna a 8 óra munkáért a múlt évezredben. Szárnyalás, kihívások, a szabadság íze, hihető emléknyomok, hajnali varázslat, tömérdek érzelem – csak úgy ömlött a szép szó megint Vincze Lillából, de ezúttal sem hangzott el szakmai kritika a műsorban, csak simogatták, szeretgették a helyes versenyzőket, azaz gyerekeket.

Az ezúttal matadornak öltöztetett Freddie alig tudott mozogni – erre szegény tett is utalást –, mivel megint túl szűk lett a kosztüm (már töbször megírtuk, hogy a tévés showk stylistjai kifejezetten bosszúállók – aszerk.), ezúttal tényleg úgy nézett ki, mint Barbie párja, Ken, akinek csak a végtagjai tekergethetők. Így még viccesebb, ahogy a harmincon inneni műsorvezető totál befeszülve odaszól pl. a negyvenen túli Szepesi Matyinak és csapatának a Konyhába:

"Ne szerénykedjünk, gyerekek, örülünk, hogy itt vagytok!"

Vállaskodó Freddie babája, felborzolt vállú Lilike is kérdezett egy helyeset – ezeket valaki felírja nekik? A kérdés a Patikadomb felé kb. így szólt:

"Nem a zenei tér érdekel, arra annyira nem vagyok kíváncsi, hanem a takarítás, hogy ki takarít az albérletben?"

Ez az eszmeiség járja át amúgy az egész műsort, Pély Barna néha bevállal valami okosat, Arany Timi szerinte viszont túl sokat vállal, a Mocsok 1 kölykök számáról pedig megtudjuk, műfaját tekintve pszichedelikus rock. Wolf Kati és Takács Nikolas ki tudja, hogy keveredtek a műsorba, őket különös tisztelet övezi, mégis láthatóan furán élik meg, hogy egy csapat gyerek között kell megmérettetniük. Vajon miért teszik? Katiról elhangzik, hogy hohó, ő már járt itt zsűrizni, majdnem kicsúszik egy szájon, hogy Kati szerepelt az Eurovízión is, de aztán mégsem... (Nem, a győztes nem megy a tudjukhová.) Hozzák, amit szoktak. Ahogy szokták.

Röpködnek a pontok, a műsorvezetőknek összeadni sem kell ebben az új produkcióban, valószínűleg túl sokat tévedtek tavaly. Arany Timit elvesztettük, őt kapásból kirakták a nézők, a Patikadombot egy Feró-féle népi színjátékot követően a zsűri dobta ki, kiesett a kifejezetten bonyolult számítások alapján a Mocsok 1 kölykök meg a Konyha, amit amúgy sajnálok. S mennek tovább Takács Nikolas, Wolf Kati, az őszinte Molnár Dániel, a némi frissességet hozó Youtube-sztár, Nági és az amerikai progresszív pop-rockot bemutató, üde Kies.

A forduló nagy nyertese viszont a Nene.

Döbbenetesen jó lehetett a számuk, mert Pély Barnától értékelésre sem futotta, ehelyett csak ennyit nyögött ki: 10 pont. Vincze Lilla és Apáti Bence is beleszédülhettek az élménybe, no comment, csak egy-egy 10-es. A szemek a zavarodott Nagy Feróra szegeződtek, aki egy teljesen hiteltelen hiteles magánszámot adott elő Apátival. A balettáncos zsűritagnak véletlen épp egy telefon volt a kezében, mellyel eljátszották, hogy valaki üzeni Ferónak, adjon ő is 10 pontot. Izgultunk, nagyon, de végül A Dal történetében először, értékelés nélkül – a maximális 40 pontért – akkora durranást láthatott Magyarország, hogy akár meg is kaphatná most azonnal a Nene azt a 75 milliót, amit zenei karrierjére fordíthat.

Nem baj, addig még elbohóckodunk pár hetet.

Kifejezetten.

Köszönjük a lehetőséget a Szusi szerint a világ blognak.

P.S. A harmadik válogatóban Berkes Olivér (Visszakér a múlt), Diana (Menedék), Ember Márk (Tovább), Heincz Gábor Biga (Máshol járunk), Kóbor Zsóka és Polgár Patrik (Valamiért), Kökény Attila (Búcsúznom kell), az MDC (Más világ), Rácz Gergő és Orsovai Reni (Mostantól), a Tortuga (Mámor tér 3.) és a Turbo (Iránytű) lép színpadra.

 

Zuhanórepülésben A Dal nézettsége

A Dal 2020, Duna Televízió, válogató, Nagy Feró, Pély Barna, Szusi

 

 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek