Meghalt a Level 42 gitárosa
Rowland Gouldot holtan találták lakásában. Halálhírét zenésztársa és barátja, Mark King erősítette meg. 64 éves volt – írja a Blikk.Pápai Joci úgy érzi, felkészült az Eurovízióra
"Az elmúlt két hónapban nagyon sokat készültünk, hogy a lehető legjobb produkciót vigyük ki az Eurovíziós Dalfesztiválra" – nyilatkozta Pápai Joci, aki pénteken utazik az idei fesztivál helyszínére, Tel-Avivba.Elhunyt Czipó Tibor, a Tolcsvay Trió basszusgitárosa
Életének 70. évében, vasárnap hajnalban elhunyt Czipó Tibor zenész, a Tolcsvay Trió basszusgitárosa – közölte az együttes az MTI-vel.Mága Jennifer lett a Budapest Dala 2019 nyertese
A közel száz beérkezett pályázat közül a zsűri Mága Jennifer feat Burai: Bennünk a győztes című szerzeményét választotta 2019-ben Budapest Dalának.Hatodszorra küzdenek a hazai előadók a Nagy-Szín-Pad! versenyében
Idén májusban hatodik alkalommal csapnak össze a legkülönbözőbb műfajokból érkező zenekarok és előadók a Nagy-Szín-Pad! igencsak csábító nyereményeiért, köztük a Sziget fesztivál nagyszínpadán való szereplés lehetőségért. A nyolc produkció a szakmai zsűri pontjai mellett...Tippeld meg, hány könnyűzenei koncert volt 2017-ben Magyarországon!
Megjelent a ProArt harmadik, átfogó zeneipari jelentése. Alul belinkeljük az egészet, figyelmeztetünk: tele van számokkal, de ezek a számok igen beszédesek és sokatmondók. Utóbbit szó szerint kell érteni.Bő egy hét, és újra összeáll a Jazz+Az
A Jazz+Az 2000-ben oszlott fel. Húsz évvel később, 2020. január 17-én, egy pénteki napon a rajongóik egyetlen egy alkalommal újra találkozhatnak az együttessel az Arénában.A Simple Creatures bejelentette az új albumát
A duó tagjai az All Time Low énekese, Alex Gaskarth és a blink-182 basszerosa, Mark Hoppus. A formáció elárulta az érkező lemez címét, és hogy mikorra várhatjuk: nyáron érkezik az “Everything Opposite”.Előkerült Beatles-rajongók Szent Grálja – Mexikóban
Előkerült egy 11 másodperces, hang nélküli Beatles-kliprészlet, amely egy 1966-os brit popzenei tévéműsor élő adásán készült és később Mexikóba került egy gyűjtőhöz.Posztumusz album érkezik a tavaly elhunyt AVICII-től
Június 6-án érkezik a tavaly tragikus körülmények közt elhunyt Tim Bergling, művésznevén AVICII posztumusz albuma a család támogatásával és egykori zenésztársai közreműködésével – adta hírül a Daily Mail.Most már biztos: Madonna lesz az Eurovízió sztárfellépője
Ami eddig csak találgatás volt, most már tény: Madonna lesz a sztárvendége az idei tel-avivi Eurovíziós Dalfesztivál döntőjének. Az amerikai sztár két dalt fog előadni a fináléhoz kapcsolódó showműsorban május 18-án.Az Animal Cannibals az Operába megy
Az évad 21 premierje között 13 opera, 7 balett és 1 prózai mű, 6 ős- és 5 magyarországi bemutató szerepel – közölte az Operaház hétfői budapesti sajtótájékoztatóján az intézmény főigazgatója.



































