2018-ban 48 ezer koncertet tartottak Magyarországon

2019/12/05  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

A ProArt legfrissebb zeneipari jelentéséből kiderül, hogy 2018-ban összesen 48,2 ezer koncertet (élőzenés fellépést) tartottak Magyarországon, ezek túlnyomó többsége könnyűzenei esemény (45,2 ezer) volt.

Fotó: A Ghost koncertje Budapesten (MTI)

A koncertek szempontjából a legkiemelkedőbb város Budapest: tavaly 14,6 ezer koncert helyszíne volt a főváros, ezer lakosra 8,3 koncert jutott. Budapest után a legtöbb koncertet Szegeden tartották (lakosságarányosan ugyanannyit, mint Budapesten), majd Győr, Debrecen és Pécs következik. Lakosságarányosan Veszprém, Sopron és Siófok is kiemelkedő, utóbbi kisvárosként a tizedik helyre került.

Az előző évhez képest több mint egymilliárd forintos növekedést produkált tavaly a hazai hangfelvétel-iparág.

A legnagyobb emelkedést a digitális értékesítések hozták. A digitális értékesítésen belül az audiostreaming (Deezer, Spotify) 57 százalékot, a videostreaming (YouTube) 59 százalékot nőtt 2017-hez képest.

A hangfelvétel-kiadói bevételek mellett a szerzői és előadói jogdíjakat is felmérő jelentés kiemeli, hogy a zeneipar 2015 óta folyamatos növekedést mutat. (Ez egybevág a globális iparág trendjeivel, amelynek bevételei négy éve emelkednek. A növekedés mértéke 2017-ről 2018-ra 9,7 százalék volt, amely a nemzetközi lemezkiadók szövetsége (IFPI) által mért legnagyobb éves növekedés.)

A CD-piacon belül a nemzetközi eladások folyamatosan csökkennek, a hazai a 2017-es nagy visszaesés után 2018-ban stabil maradt. Tavaly az eladott vinyl hanglemezek 95 százaléka nemzetközi album volt, ez az arány a CD-knél csak 18 százalékos volt. A nem zenei szegmens (hangoskönyv) folyamatosan nő, a CD-eladások kismértékű növekedése ennek köszönhető.

Mint írták, egy friss, a rádiók, televíziók, dj-k által gyakran játszott nagy sláger egy év alatt ötmillió forint körüli jogdíjbevételt generál az alkotóknak (szerzők, előadók, hangfelvétel-előállítók). Rajtuk keresztül ez a bevétel jelenti a megélhetést a felvétellel dolgozó közreműködőknek is. Igaz, milliós nagyságrendű bevételt generálni képes dalokból kevés van egy évben.

A teljes Zeneipar helyzete számokban 2019 című jelentés a www.zeneipar.info oldalon olvasható.

A Koncert.hu az idén is megrendezi az ÉV KONCERTJE című szavazást: gyűjtsétek a javaslataitokat, rövidesen jövünk!

zeneipar, jelentés, streaming, Youtube, koncertek, bevétel

 

 

Szólj hozzá!


Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek