A Nemzeti Lovas Színházban musical készülődik Demjén Ferenc életéről
Pintér Tibor "A szabadság vándorai" címet adta annak a készülő zenés előadásnak, amelyet a tervek szerint a nyár végén mutatnak be.Egy újabb fiúcsapat tért vissza a ringbe a múltból
Emlékeztek még a New Kids on the Block nevű csapatra a 80-as, 90-es évekből? Ha volt róluk posztered a falon otthon, akkor örömteli hírrel szolgálhatunk: a fiúk újra együtt koptatják a színpadot! :)Az Ivan & The Parazol basszusgitárosa két éve harcol a betegséggel
Exotic Post Traumatic címmel kétarcú, érzelmileg hullámzó állapotot tükröző lemezt készített az Ivan & The Parazol. A népszerű csapat két éve nélkülözi betegséggel harcoló basszusgitárosát, miközben egyre biztatóbban építi nemzetközi karrierjét.Hatodszor is Nagy-Szín-Pad!
A Nagy-Szín-Pad! nem tehetségkutató, hanem egyfajta tehetségMUTATÓ, amelyben olyan előadók és zenekarok vesznek részt, akik klubszinten már jelentős népszerűségre tettek szert. Kizárólag meghívásos alapon működik, a szervezők nem fogadnak el jelentkezést.Minden koncertjét törölte a The Prodigy
A csapat idén a SZIN-en lépett volna fel, de a hivatalos közlemény alapján sajnos már nem láthatjuk őket színpadon. :(Meghalt a Prodigy énekese
Keith Flint 49 éves volt. A The Mirror szerint a zenészre essexi otthonában találtak rá reggel nyolc környékén.Letiltották a BBC-n Michael Jackson számait
Ahogy az várható volt, egyre nagyobb hullámokat vet a Sundance Fesztiválon bemutatott Jackson-doku.Meghalt a Cure egykori dobosa
Kedden meghalt Andy Anderson, aki dobolt a The Cure-ban is, de zenélt Iggy Poppal, Peter Garbiellel, Mike Oldfielddal és Glen Matlock-kal (Sex Pistols) is.Meghalt a Talk Talk énekese
Kicsit félve közöljük mostanában az efféle szomorú híreket, de az még mindig a jobb verzió, ha kiderül, álhír volt. Most talán sajnos hihetünk a The Guardian-nek.Rendszeresen megalázta őket a karmester, fellázadtak a zenészek
Zenészek gyötrésével és megalázásával vádolják Daniel Barenboim világhírű zongoraművészt és karmestert, a berlini Állami Operaház (Staatsoper Unter den Linden) főzeneigazgatóját.BRÉKING! Itthon is csúszik Nicki Minaj koncertjének kezdése
Most érkezett a hír, miszerint a magyar rajongóknak is várniuk kell Nicki Minaj megjelenésére az Aréna színpadán, ráadásul a beharangozott vendégfellépőket is kiiktatták a műsorból.Ákosé lett Az év nagykoncertje, a SZIN Az év nagyfesztiválja
Tegnap éjfélkor lezárult a szavazás: a közönség által állított jelöltekre eddig lehetett szavazni. Lássuk, kik lettek a kategóriagyőztesek!



































