Mamma Mia!

28 éves korában elhunyt a We Came As Romans énekese

2018/08/27  ·   Zenei hír   ·  Simonyi Éva

Tragikus hirtelenséggel, 28 éves korában elhunyt a híres metalcore együttes, a We Came As Romans énekese, Kyle Pavone. Halálának oka egyelőre nem ismert.

Fotó: Rollingstone.com

A michigani együttes 2005-ben alakult meg, Kyle 3 évvel később, 2008-ban csatlakozott. 5 lemezt adtak ki együtt, a legutóbbit 2017-ben. 10 év alatt az egyik leghíresebb és legkedveltebb metalcore bandává nőtték ki magukat, élükön Kyle-lal. Kétszer jártak Magyarországon, 2014-ben és 2016-ban.

Az együttes hivatalos Twitter-oldalán osztotta meg a szomorú hírt.

“Kyle tragikus elvesztése túl korán jött el” – írják. A tweetben azt kérik, virágok helyett adományozásra fordítsák pénzüket a rajongók, erről részleteket hamarosan posztolnak.

A TMZ értesülései szerint augusztus 19-én szállították kórházba az énekest. Az együttes szombaton, 25-én posztolta Kyle halálhírét.

Joshua Moore, az együttes gitárosa instagram posztban emlékezik meg Kyle-ról.

“Imádom ezt a képet, mert pont olyan vagy rajta, amilyenre emlékezni fogok. A legbolondosabb, legbohókásabb, legviccesebb, és legjobban szeretetre méltó srác. Nagyon fogsz hiányozni.”

Az együttes szeptemberben a Bullet For My Valentine-nal indult volna közös turnéra, és bár erről még nem jelent meg hivatalos nyilatkozat, nyilván erre nem fog sor kerülni.

Legújabb videóklipjük alig egy hónapja jelent meg.

 

Őszinte részvétünk a családnak, a zenésztársaknak és minden gyászoló rajongónak. Nyugodj békében, Kyle!

We Came As Romans, Kyle Pavone, gyász

 

 

Szólj hozzá!


Koncertek a Mikulásgyárban

Koncertek a Mikulásgyárban

Idén új helyszínen, az V. kerületben, a Városháza Parkban lévő Szolidaritás parkjában nyitotta meg kapuit az ország egyik legnagyobb karitatív...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Tökéletes hír halloweenra: Budapestre jön Alice Cooper és Johnny Depp bandája

A Hollywood Vampires, „a világ legjobb bárzenekarának” nevezett amerikai szupercsapat 2023. július 18-án a Sportarénában ad koncertet. A formáció ikonikus sztárokból és rocklegendákból áll: Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen.

A showcase nem tehetségkutató! A Music Hungary fesztivált rendez a feltörekvő előadóknak

Idén először – de hagyományteremtő szándékkal – a Music Hungary Szövetség feltörekvő előadókat bemutató, ingyenes showcase fesztivált szervez november 17. és 18. között Veszprémben, hogy bemutassa a hazai könnyűzenei színtér legfrissebb arcait.

Happy 2023 a Lóvasúton

A gazdasági megszorító intézkedések miatt a Chameleon Jazz Band MOMkult színpadára tervezett hagyományos újévi örömkoncertje 2023. január 5-én, csütörtökön este 7 órakor a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont Peronján lesz.

A dal mindenkié – Óévbúcsúztató Csík Zenekar-Presser Gábor-Karácsony János koncert

A Csík Zenekar, Presser Gábor és Karácsony János egy kétéves turné keretében mutatja be országhatáron belül és a határon túl a 2020-ban megjelent lemezt, amelynek végén 2022. december 28-án a Budapesti Kongresszusi Központba érkezik a produkció.
Új koncertek