30 éves a Mötley Crüe Dr.Feelgood című legendás albuma

2019/09/11  ·   Zenei hír   ·  Simonyi Éva

A világ egyik legismertebb rockbandája, a Mötley Crüe elsöprő sikerű Dr. Feelgood című lemezének 30. születésnapját ünnepelte szeptember elsején, ennek örömére pedig új merch-csel lepték meg a rajongókat.

30 éves a Mötley Crüe Dr.Feelgood című legendás albuma

A zenekar egy teaser videót tett fel szeptember elején,

,

 

majd néhány nappal később megérkezett a bejelentés: egy egész kollekció várja, hogy az érdeklődök Dr.Feelgood-os cuccokba bújva ünnepeljék meg az album évfordulóját.

Az albumot népszerűsíteni hivatott Dr. Feelgood Világkörüli Turné 1989. október ötödikén indult útjára, és 1990 augusztus ötödikéig tartott. A zenekar bejárta vele Észak-Amerikát, Európát, Ausztráliát és Japánt.

Azon kívül, hogy a Dr. Feelgood az egyik legnagyobb album a zenekar történetében, a lemez a popkultúrára is rendkívüli hatással volt. Nikki Sixx majdnem végzetes túladagolása ihlette Kickstart My Heart című dal is ezen a lemezen található. (Ebben a számban a zenekar józanságával foglalkozik. Nikki Sixx minden platformot arra használt az elmúlt 30 évben, hogy felhívja a figyelmet a drog káros hatásaira és a felépülés folyamatának fontosságára.)

A Dr. Feelgood-ot születésnapja alkalmából újra kiadják, ráadásul most bakeliten (ami minden eddiginél több eladással büszkélkedhet idén, sőt, lehet, hogy idén 1968 óta először történik majd több bakelit lemez eladás, mint CD!).

 

Mötley Crüe, Dr.Feelgood, évforduló, merch

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek