Viszik a bakeltilemezeket, mint a cukrot

2019/09/11  ·   Zenei hír   ·  Simonyi Éva

1986 óta idén először történhet meg az, hogy több bakelit fogy, mint cédé. Az érdekes riportot a Recording Industry Association of America (Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége) hozta nyilvánosságra.

Viszik a bakeltilemezeket, mint a cukrot

Egy kis háttérinfo: a RIAA egy szakmai szervezet, amely a zeneipari cégeket képviseli Amerikában. A tagjai lemezkiadók és kereskedők, amelyek a RIAA szerint a legális zeneipar 90%-át képviselik Amerikában. A szervezet 1952-ben jött létre, és 1958-tól kezdve jogosult az aranylemezek kiadására, mely díjjal az egymillió eladott példány feletti előadókat jutalmazzák. 1975-ben megváltoztatták a rendszert, az aranylemezt 500 ezer példány után adták, és 1976-ban bevezették a platinalemezt az egymillió példány feletti eladásokra. A szervezet egyik legfontosabb célkitűzése az illegális zenekereskedelem visszaszorítása Amerikában. A RIAA egy évközi kutatásának eredményeképpen jelentette meg a bakelit-eladásokról szóló infót.

Egy tavalyi összesítés szerint a cédék értékesítése mélyrepülésben van, ami 10 éve még az illegális letöltéseknek volt “köszönhető”, most már viszont leginkább a stream szolgáltatók szorítják vissza az eladásokat (Spotify, Apple Music, Tidal, stb.).

A cédéeladások idén sem nőttek, a bakelit lemezeket viszont viszik, mint a cukrot, olyannyira, hogy több énekes és zenekar régebbi lemezeit újra kiadja bakeliten, mert arra van kereslet.

A kutatás szerint 2019 első felében a bakelit lemezek eladásaiból 224 millió dollár folyt be (8.6 millió példány), míg a cédéeladásokból 247.9 millió (18.6 millió példány, tehát jóval olcsóbb a CD), ami sosem volt még ilyen közel egymáshoz.

2018 második és 2019 első felében a bakelit lemezek eladása 12%-kal növekedett, míg a cédék eladása szinte meg sem mozdult, így valószínűsíthető, hogy az év végére a bakelit átveszi a vezetést.

Ha ez megtörténik, ez lesz az első év 1968 óta, hogy több bakelit fogy, mint cédé!

bakelit, vynil, CD, cédé, stream, lemezértékesítés, Recording Industry Association of America

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek