40 év rock, 40 dal, közel 40 előadó a Mobilmánia Karácsonyi Nagykoncertjén

2021/11/15  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Karácsony előtt egy nappal komoly ünnep lesz az Arénában – ráadásul korlátozásoktól mentesen, hiszen mivel ültetett koncert, az érvényes kormányrendelet szerint nem szükséges védettségi igazolvány.

40 év rock, 40 dal, közel 40 előadó a Mobilmánia Karácsonyi Nagykoncertjén

Kékesi 'Bajnok' László és Zeffer András-Zefi nevét nem kell bemutatni a hazai rockrajongóknak. BAJNOK & ZEFI 40 címmel jelent meg 2020-ban egy jubileumi válogatáslemezük vendégelőadókkal, amit most egy látványos Karácsonyi Nagykoncert követ a Budapest Sportarénában.

A pandémia rámutatott arra, hogy milyen törékeny a világunk, és hogy milyen fontos az összefogás. Sehol máshol nem érezhető ilyen szinten a tolerancia, az elfogadás, az összetartozás élménye, mint egy rockkoncerten. Itt valóban nem számítanak a különbözőségek. Azzal, hogy a magyar rockszakma nagyjai összefogtak és együtt lépnek színpadra, még inkább példát mutatva erősítik az összetartozás fontosságát. Szenteste előestéje még meghittebbé teszi az ünnepi koncertünket, ami reményeink szerint, egy életre szóló élményt nyújt majd mindannyiunknak” – mondja Zeffer András.

Kékesi 'Bajnok' László és Zeffer András-Zefi az elmúlt 40 év közös zenekarai (P.Mobil, TRB, RockBand és Mobilmánia) dalaiból választott ki 20 - 20 szerzeményüket, amiket a Mobilmánia zenészei (Gamsz Árpád, Zeffer András, Kékesi László, Donászy Tibor, Nusser Ernő) mellett neves közreműködőkkel hallhattuk a szenteste előestjén.

Többek között énekel majd: Charlie, Keresztes Ildikó, Szandi, Pataky Attila, Nagy Feró, Varga Miki, Takáts Tomi, Kalapács Józsi, Nyerges Attila, Roy, Sipos Peti, Sipos Tomi, Szirota Jennifer, Kálmán Gyuri, Rudán Joe, Kiss Zoli, illetve a hangszeresek közül Závodi Janó, Alapi István, Lukács Peta, Fischer László, Frenreisz Károly, Csillag Endre, Bogdán Csaba, Szijártó Zsolti, Cserfalvi „Töfi” Zoltán, Jankai Béla, Horváth Misi és mások.

A koncert alkamat ad arra, hogy megemlékezzenek két elhunyt kollégájukról, Balázs Fecóról és Tunyogi Péterről, de ünneplésre is jut idő bőven, hogy csak pár születésnapot említsünk: Bajnok 70, Horváth Attila 70, és Pataky Attila tortájára is idén került fel a 70-es szám, míg Frenreisz Károly 75 lesz, Závodi Janó pedig éppen a koncert befejezése napján – szenteste - ünnepli a születésnapját.

 

Mobilmánia, karácsony, Zeffer András, Kékesi László, rockzene

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek