40 év után új albumot ad ki az ABBA – avatár-turné is lesz!

2021/09/03  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Negyven év után új stúdióalbumot készített az ABBA, az ABBA Voyage című, tíz dalt tartalmazó album novemberben jelenik meg – még az előtt, hogy elindítanak egy koncertsorozatot, amelyen avatárok fogják előadni legnépszerűbb dalaikat – jelentette be csütörtökön az együttes online sajtótájékoztatón.

40 év után új albumot ad ki az ABBA

A világszerte népszerű svéd együttes, amely 1982-ben oszlott fel, közölte, hogy a koncertre készülve tértek vissza a lemezstúdióba.

"Először csak két dalra, aztán azt mondtuk, lehetséges, hogy még néhányat csinálnunk kellene" – mondta Benny Andersson.

Végül 10 számot rögzítettek, ezek közül kettőt csütörtökön bemutattak a sajtótájékoztatón.

Az I Still Have Faith In You egy szeretetteljes zongorára írt ballada, amely az együttes négy tagja közötti kapcsolatot mutatja be. 

"Amikor Benny eljátszotta a dallamot, tudtam, hogy az rólunk szól" – idézte Björn Ulvaeust a BBC NEWS honlapja.    

A második dal, a Don't Shut Me Down egy mini melodráma az olyan ABBA-klasszikus hangulatában, mint a The Day Before You Came, amely arról szól, hogy egy nő visszatér partneréhez több évvel az után, hogy faképnél hagyta őt.

Mindkét dal rajta van a november 5-én megjelenő albumon.

"Amikor együtt visszatértünk a stúdióba, el sem tudtam képzelni, mit várjak. Ám Benny stúdiója olyan baráti és biztonságos környezet, és valóban élveztem a munkát. Alig hiszem, hogy végül eljött az a pillanat, amikor megoszthatjuk ezt a világgal" – írta Agnetha Fältskog a közelményben.    

Az új dalokat az együttes virtuális koncertsorozatán is fogják játszani, amelynek szintén ABBA Voyage a címe, és amely jövő május 27-én kezdődik egy speciális londoni arénában. A hét hat napján az ABBA tagjainak digitális verziói adják elő egy tíztagú elő zenekar kíséretében az együttes legsikeresebb számait.

ABBA, turné, új album, avatár

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek