48 éves korában elhunyt az egykori csodagyerek olasz zenész

2020/05/16  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

"Ha vége a korlátozásoknak, kiülök a napra és megölelek egy fát" – mondta utolsó interjújában Ezio Bosso olasz karmester, zeneszerző, zongorista.

48 éves korában elhunyt az egykori csodagyerek olasz zenész

Bosso Torinóban született 1971-ben, még négyéves kora előtt megtanult kottát olvasni és zenélni. 14 évesen a Statuto együttes basszusgitárosa lett. Később szakított a popzenével, hogy klasszikus zeneszerző és karmester legyen. Számos világhírű zenekart, köztük a londoni szimfonikusokat is vezényelte. Első stúdióalbuma 2015-ben jelent meg, a The 12th Room az olasz lemezlistán a harmadik helyre tört. Rövid karrierje alatt több neves díjjal is kitüntették, elnyerte az ausztrál Green Room-díjat, az amerikai Syracuse Area Music Awards-t, vagyis a SAMMY-t, kétszer jelöltél az olasz Donatello Dávidja-díjra. Szerzeményei filmekben, színházi előadásokon és performanszokon is feltűntek.

 

 

A zenész bolognai otthonában hunyt el pénteken, az olasz napilapok szerint felesége és kutyái álltak ágya mellett. Halálát rákos daganat okozta, évek óta kezelés alatt állt, a terápiák miatt időről időre vissza kellett vonulnia. Emellett neurodegeneratív betegségben szenvedett 2011 óta, mely kerekesszékbe kényszerítette, tavaly óta már zongorázni sem tudott. A híradások szerint a zene szeretete tartotta életben minden nehézség ellenére – s a fotót elnézve ezt azonnal el is hisszük... Még néhány napja is megjelent a tévében, hogy a hosszú karantén alatt csüggedőket jó kedvre derítse... R.I.P.

Ezio Bosso, csodagyerek, gyász

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek