49 éves korában koronavírusban meghalt a Temptations zenekar egykori énekese

2020/09/08  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Bruce Williamson vasárnap Las Vegas-i otthonában halt meg a koronavírus szövődményei következtében.

49 éves korában koronavírusban meghalt a Temptation zenekar egykori énekese

Williamson 2006-ban csatlakozott a Temptations-höz és 2015-ig volt tagja az énekegyüttesnek, utána szólókarrierjét egyengette. A hatvan éve (!!!) létező Temptationsnek eddig 25 tagja volt, Williamson halálával immár tizenhárman nem élnek közülük. Az alapítók közül Otis Williams az egyedüli, aki ma is a Temptationsben énekel.

"Mindig az volt az álmom, hogy egyszer beléphessek a Temptationsbe, de nem akartam utánozni senkit az elődeim közül. Saját magam akartam lenni" – idézett kedden a billboard.com egy korábbi, Bruce Williamsonnal készült interjúból.

A ma is aktív együttesek közül a világon az egyik legrégebbi, 1960-ban alakult csapat eddig 43 stúdiólemezt jelentetett meg. A háromszoros Grammy-díjas Temptationst 1989-ben beiktatták a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.

Az énekes kaliforniai Comptonban született, és már egészen fiatalon templomi kórusokban volt hallható. A Temptationsbe a csapatban jelenleg is szereplő Ron Tyson hívta, de Otis Williams sokáig túl fiatalnak, emellett túlságosan nagy termetűnek tartotta ehhez. Végül 2006-ban csatlakozott a Temptations-höz, akikkel aztán a koncertek és televíziós fellépések mellett két lemezt (Back to Front - 2007; Still Here - 2010) készített, s ugyancsak két albumot adott ki a formációból történt távozása után. Szeptember 12-én lett volna koncertje. R.I.P.

 

Bruce Williamson, Temptation, koronavírus, gyász

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek