Menopauza

50. szülinap, avagy a nagy LGT BUMMM-buli a Dob utcában

2023/09/06  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Idén ötvenéves a Locomotiv GT legendás nagylemeze, a BUMMM, amelynek olyan örök érvényű dalokat köszönhetünk, mint a Miénk itt a tér, a Gyere, gyere ki a hegyoldalba, a Kék asszony vagy éppen a Ringasd el magad. És ez volt a zenekar első albuma, amelyen Somló Tamás játszott, és az utolsó, ami Barta Tamás kilépése előtt jelent meg.

Fotó: Erzsébetváros

Mivel a zenekar alapítója Presser Gábor éppen két házzal arrébb töltötte fiatal éveinek egy (jelentős) részét, a Dob utca 38. lakói és a Színes Város csapata, Erzsébetváros Önkormányzatával közösen úgy gondolták, hogy a legméltóbb helyen, egy 21 méter magas, 200 négyzetméter felületű házfalon állítanak emléket az LGT-nek és a BUMMM-nak. Így született meg a világ legnagyobb LGT tribute-fala, amelyen Kemény György egykori csodás grafikája hirdeti, hogy Miénk itt a tér!

Ez alkalomból Nagy BUMMM bulit rendeznek a Dob utca 38-cal szembeni parkban 2023. szeptember 9-én 10.00 órától. A zenét DJ Radnai szolgáltatja, és mi mást pörgetne, mint a legendás zenekar számait.

Az eseménynél azt írják:

"Vendégek: meglepetés! (de aki figyelmesen olvasta a leírást, azonnal kitalálja, kik..."

 

LGT, BUMMM, Erzsébetváros

 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek