60 dal, ami megmentette Bono életét

2020/05/11  ·   Zenei hír   ·  Labancz Andrea

Május 10-én töltötte be 60. életévét a világ egyik leggazdagabb, legtehetségesebb és egyben legbőkezűbb rocksztárja, a U2-frontember Bono, aki gyorsan el is készített egy 60-as listát kedvenc dalaiból.

Fotó: CTV News

A Bono által összeállított listát nemes egyszerűséggel a "60 dal, ami megmentette az életemet" cím alatt találjátok a YouTube-on, de ha videók nélkül, csak simán a szerzeményeket hallgatnátok akkor ide kattintva gyakorlatilag minden platformon elérhetővé válik: Bono 60.

Felvezetésként az úriember köszönetet mond a dalok alkotóinak és előadóinak azért, mert végigkísérték az életét. Tekintettel a gyűjteményben szereplő darabokra, ez hihető is. Tulajdonképpen olyan, mintha életének minden egyes évéből kiragadott volna egy-egy kedvencet.

Vannak olyan nevek, amik egyértelműnek tűnnek, de amikor például Billie Eilish, Kanye West, Andrea Bocelli, a Fugees, Madonna, Jay-Z és az ő másik fele, Beyoncé, Adele vagy Lady Gaga is előugrik, azért egy kicsit kikerekedett a szemünk.

Nem mintha nem értenénk vele egyet, de őszintén szólva, arra nem mertünk volna nagy összegekben fogadni, hogy a pályatársakon és hasonló stílusban utazókon kívül is talál magának kedvére valót a sokat tapasztalt világsztár.

Mindent összevetve elég impozáns kis lista, úgyhogy mindenképpen ajánljuk meghallgatásra! ;)

 

U2, Bono, szülinap, 60, évforduló, válogatás, kedvenc dalok, Billie Eilish, Kanye West, Andrea Bocelli, Fugees, Madonna, Beyoncé, Adele, Jay-Z, Lady Gaga

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek