8 éves dobos volt a legfiatalabb zenész a 400 ütős és gitáros között

2018/04/23  ·   Zenei hír   ·  Szegedma.hu

Közel négyszáz rockzenész gyűlt össze a szegedi Dóm téren szombaton egy gigantikus örömzenélésre. Amatőr és profi zenészek jöttek az országból – és az országhatáron túlról is.

Fotó: Rosta Tibor/MTI

A szombat délutáni villámcsődület lényege az volt, hogy amatőr és profi zenészek együtt játszanak el négy ismert számot. A gitárosok, basszusgitárosok, dobosok és énekesek már kora délelőtt ellepték a Dóm teret, mindenki hozta saját hangszerét, igyekeztek berendezkedni a rockerek. Jöttek Nyírbátorból, Pestről, a Dunántúlról , Bécsből és a Vajdaságból is.

- Gitárosok és basszusgitárosok vannak a legtöbben, 220-an regisztráltak eddig. A legnagyobb helyet a dobosok igényelték, hiszen ők teljes dobszerkójukat hozták – magyarázta a SzegedRocks főszervezője Gajda Ferenc. A gitárosok között volt egy hat hónapos kismama.

"Korán reggel jöttünk, fontos volt, hogy az utolsó sorokban legyen helyem, így nem éri nagy hanghatás a kisbabámat" – mondta a vagány rocklady, Szibilla Margó , akinek vőlegénye is részt vett a bulin, ő dobolt.

A dobosok között találtunk rá a legfiatalabb résztvevőre, a 8 éves Balog Álmosra, aki Szentesről érkezett. Négy éves kora óta dobol, szülei nem zenélnek, Álmos kedvéért jöttek el Szegedre.

"Természetesen dobos szeretnék lenni, a Mystery Gang a kedvencem, az itt eljátszottak közül pedig a Billy Idol" – meséli, miközben még a próbák előtt rögtönzött bemutató tart az ott lévőknek.

Az eseményt Szeged polgármestere és a Csongrád Megyei Önkormányzat elnöke nyitotta meg. Kakas Béla a színpadról egyenest a dobok mögé ült, mint mondta, kerek 50 éve vett először dobverőt a kezébe, nem maradhatott ki az örömzenélésből.

A zenei flashmobon először két magyar szám csendült fel, a Tankcsapda 2000-es első kislemezéről az Ez az a ház, valamint a szegedi Sun Citytől a Nem izgat. A nemzetközi dalokat is egy úgynevezett bejátszó zenekar játszotta fel, őket követték a résztvevők. Billy Idol White wedding és Blur Song 2 címet viselő dalát a szegedi Czutor Zoltán énekelte el a Dóm téren.

A teljes cikk és a fotógaléria itt!


 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek