A Bikini alapítója lett az Artisjus új elnöke

2022/02/07  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Az egyesület vezetősége ezen a héten választotta meg Németh Alajos „Lojzit” az Artisjus elnökének a következő két évre. A Bikiniből ismert dalszerző-előadó először tölti be ezt a tisztséget és Madarász Iván zeneszerzőt váltja a poszton.

 A Bikini alapítója lett az Artisjus új elnöke

Németh Alajos (azaz Lojzi) 1956-ban született, hangszeres tanulmányait 7 évesen kezdte hegedűn, 18 évesen felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz tanszakára nagybőgő szakon. Mindössze 18 éves volt, amikor a Berki Tamás vezette Interbrass együttes tagjaként zenélni kezdett. 1975-ben hívta meg Török Ádám a Minibe, majd 1979-től alapította társaival a Dinamit együttest. 1982-ben Nagy Feróval megalakította a Bikinit, ahol basszusgitáron játszott és dalszerzőként vett részt az alkotómunkában. Olyan nagy slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Közeli helyeken, a Ki visz haza vagy a Mielőtt elmegyek. A Bikinit egyszer feloszlatta, majd újraalapította, jelenleg is az együttesben zenél. 2015-ben Sóhajok lépcsőháza címmel készítette el első szólólemezét. Zenei pályáját eddig Máté Péter-, Artisjus-, Fonogram - és Magyar Zenei Díjjal, valamint Magyar Érdemrend lovagkereszttel ismerték el.

Zene nélkül biztosan szomorúbb lenne a világ. Szeretném megköszönni az alkotóművészeknek, hogy zenéikkel, dalaikkal, dalszövegeikkel, verseikkel nap mint nap feltöltik az emberek szívét pozitív tartalommal. Legfőbb célom elnökként, hogy a teljes átláthatóságot ezután is biztosítsuk az Artisjus működésével kapcsolatban és tovább erősítsük az egyesület egyre kedvezőbb megítélését”nyilatkozta az új elnök a megválasztása kapcsán.

Németh Alajos a tizenötödik elnöke a szerzői egyesületnek, illetve jogelődjeinek. Az egyesület elnökét mindig annak vezetősége választja. Tagjai jelenleg Czutor Zoltán, Szabó Áron és Tabár István a könnyűzenei tagságból, továbbá az előző elnök, Madarász Iván mellett Bánkövi Gyula, Hollós Máté, Szkárosi Endre, Tihanyi László és Stiedl Gusztáv.

 

Németh Alajos, Artisjus, Bikini

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek