A Dürerben lép fel az Eurovízió szupersztárja

2023/05/14  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A félig norvég, félig olasz származású Alessandra mindössze 6 éves volt, amikor megnyerte első énekversenyét, az Eurovíziós Dalversenyen idén Norvégia színeiben lépett fel. A fiatal szupersztárt február 4-én immáron élőben is láthatjuk a Dürer Kertben.

Fotó: Julia Naglestad

De ne szaladjunk előre: kezdjük az Eurovízióval, amit nem ő nyert meg, hanem a "szomszéd", a svéd Loreen, aki ráadásul másodszor húzta be a nemzetközi dalversenyt. A stockholmi díva 25 másik ország fellépőit előzte meg a "Tattoo" című balladáva, megszerezve a kontinens popzenei koronáját a verseny liverpooli döntőjében. (Az északi szomszédok szoros csatájában a finn énekesnő, Käärijä lett a második.) A 39 éves énekesnő korábban már nyert Eurovíziót 2012-ben, és az ír Johnny Logan után ő a második előadó, aki kétszer is elnyerte a díjat. Svédországnak ez a hetedik Eurovíziós győzelme, amivel most beérte Írország rekordját. Svéd előadó 1974-ben nyert először ebben a versenyben: ez az az év, amikor a világ megismerte az ABBA nevet...

Nagy-Britannia az Eurovíziót Ukrajna nevében rendezte meg, az ország a háború miatt nem tudott élni a verseny megrendezésének jogával. A verseny idején Ukrajna-szerte megszólaltak a légvédelmi szirénák, és az ukrán média arról számolt be, hogy Ternopilban, az ukrán Eurovíziós versenyző, Tvorcsi szülővárosában is csapást mértek az oroszok.

Az Ukrajna-motívum végigvonult a műsoron, kezdve a nyitófilmmel, amely a 2022-es Eurovízió-győztes Kalush Orchestra éneklését és táncát mutatta a kijevi metróban, a dallamot pedig brit zenészek vették fel – közöttük felbukkan a walesi hercegnő, Kate Middleton is, aki zongorázott.

A most 67. alkalommal megrendezett Eurovízió a világ legnagyobb zenei versenyeként – a bulibarát pop olimpiájaként – hirdeti magát. A versenyzőknek három percük van arra, hogy fülbemászó dallamokat és szemkápráztató látványt ötvözzenek olyan előadássá, amely képes megnyerni a nézők millióinak szívét. A magyar előadók kimaradnak ebből a zenés kihívásból: ahogy az ismert,  2020 óta, vagyis negyedik éve nem nevez résztvevőt a versenyre, amelyen 1994 és 2019 között mintegy 17 alkalommal indult magyar zenekar is. (A 24.hu cikke szerint az Eurovízió nélkül mélypontra csökkent a magyar közönségnek egyfajta alternatívaként felkínált dalválasztó, A Dal nézettsége.)

Alessandra (Alessandra Mele)de még inkább a jövő héten Budapestre érkező Maneskin – példája azonban azt mutatja, hogy bár az Eurovíziót temetik már egy ideje, itthon meg egyenesen nemkívánatos jelenség, azért még mindig fel tudja pörgetni egy-egy fiatal előadó/zenekar nemzetközi karrierjét. Az új belépők kedvéért elmondjuk: ahhoz, hogy indulhass a "nagy" versenyen, meg kell nyerned az előválasztót, azaz a hazai dalversenyt. Alessandra is először megnyerte a norvég válogatót, és így került Queens of Kings című számával az Eurovízióba. Noha itt nem vitte el a pálmát (azért remekül szerepelt: 5. helyezést ért el), erőteljes hangja és rendkívüli színpadi jelenléte miatt máris olyan csillagokhoz hasonlítják, mint Lizzo vagy Ariana Grande.

Mi pedig hamarosan élőben is csekkolhatjuk ezt az állítást az énekesnő első magyarországi koncertjén, 2024. február 4-én a Dürer Kertben.

 

 

Alessandra, Eurovízió, A DAL, Dürer kert

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek