A közelmúltban elhunyt Éliás Gyula neve is szerepel az év legjobb európai forgatókönyvében

2022/06/09  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A nemrég elhunyt Éliás Gyula is szerepel abban a történetben, amelynek forgatókönyve a legjobb európai forgatókönyv díját nyerte el Londonban. Az első magyar lemezlovas generáció ismert alakja szorosan kapcsolódik Peter Noel író-rendező "Tánc a végsőkig – Dance to the end" című scriptjéhez, amelynek Kollár Steve élete szolgált alapul.

A közelmúltban elhunyt Éliás Gyula neve is szerepel a legjobb európai forgatókönyvben

Éliás Gyula egyike volt a hetvenes években induló első magyar lemezlovas generáció tagjainak, ő volt többek közt a házigazdája a Petőfi Csarnok Fantasztikus házibuli című programjának, de sok helyi diszkóban is emelte a hangulatot hétvégéről hétvégére. A magyar Terminátorként ismer táncost, Kollár Istvánt is Éliás Gyula indította el a pályán, sőt még a művésznevét, a Steve-et is tőle kapta.

„Gyula meghatározó személye volt az életemnek. A 80-as évek közepén, amikor kitört a disco-láz, Pécsett találkoztam vele. Az egész város tombolt, én pedig a placcon táncoltam, amikor Gyula kiszúrt, és azt mondta, hogy menjek fel a színpadra. Nagyon szégyenlős fiú voltam, de mégis felmentem és ez megpecsételte a sorsom. Azon a nyáron már vele dolgoztam a fonyódi Delta disco bulijain. Gyula nevezett el Steve-nek is, pedig akkor nekem ez furcsa volt, mert nem volt annyira még a köztudatban az angol verzió. De pár napon belül megszerettem, ma pedig már büszke vagyok, hogy tőle kaptam ezt a művésznevet” – idézte fel a régi emlékeket Kollár Steve, aki három EB-t és három világbajnokságot is nyert electric boogie kategóriában.



„Később elhívott a Centrál Kávéházba is fellépni, én oda nem is akartam menni, mert azt mondta, nem tud fizetni. Viszont meggyőzött azzal, hogy ott lesz a Rock Színház igazgatója, akik lehet, hogy pont egy ilyen táncost keresnek a következő produkciójukhoz. Tényleg így lett. Néhány nap múlva már szerződésem volt, és Budapesten dolgoztam. Gyulának köszönhetem a karrierem, akkoriban szinte a pótapám volt. Tudtam, hogy az elmúlt években már nem volt túl jó egészségügyi állapotban. Többször meglátogattam, legutóbb pont néhány napja mentem volna, de ez már nem történhetett meg. Éppen azon a héten hunyt el, amikor megtudtam, hogy a Tánc a végsőkig c. script forgatókönyve díjat nyert. Ő ezt már nem tudta meg...” – tette hozzá megrendülten a táncos, akinek már tizenévesen Arnold Schwarzenegger volt a példaképe.

Peter Noel író-rendező az utóbbi másfél évben folyamatosan sikereket ért el a nemzetközi forgatókönyvíró versenyeken. Másfél év alatt több, mint 86 díjat gyűjtött be. Ebből 16 első helyezése lett. Nyolc Grand Prize és nyolc legjobb forgatókönyv díjat szerzett. Ennyi első helyezést nemhogy magyar, de még európai forgatókönyvíró sem nyert soha.

Ami a londoni megmérettetést illeti, a versenyre évente 1500 nevezés érkezik a világ minden tájáról, de csak 3-400 kerülhet be. Ezekből választják ki a kategória győzteseket.

„Steve életrajzi forgatókönyve nem csak azért érdekes, mert Európa-, és világbajnok táncos volt, hanem mert többször is találkozott Arnold Schwarzenegerrel. Sőt, a világhírű sztár édesanyjának születésnapjára is meghívták, hogy adja elő a Terminator táncát. Természetesen így maga Arnold és az édesanyja is szerepel a scriptben” – mondta Peter Noel, aki azt is felidézte, hogy az életrajzi forgatókönyvről mit írt a legnagyobb brit verseny zsűrije.

"Steve Kollar története inspiráló és mélyreható, de ami még ennél is fontosabb, hogy minden kudarcával, küzdelmével és győztes pillanatával együtt van ábrázolva, mivel Peter Noel a lehető leghitelesebb portrét szeretné nyújtani, tiszteletben tartva Kollar életét és munkásságát. Az általános benyomás az, hogy a forgatókönyv figyelmet és dicséretet érdemel. Így reméljük, hogy a szerző hamarosan összegyűjti az anyagiakat, és Steve Kollar élettörténetét eljuttatja a világ közönségéhez.” (Golden Script Competition)

Kollár István azt sem tartja kizártnak, hogy a filmben Schwarzeneger is szerepelni fog. „A terveink szerint szeretnénk megkérni, hogy a végén legalább egy „Hasta la vista, baby”-t mondjon”- tette hozzá nevetve Steve, aki időközben megnősült, boldog édesapa és sikeres vállalkozó lett.

Éliás Gyula

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek