A Maradj Otthon! után jön a maradj talpon

2020/05/23  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Az ősztől újrainduló programok lebonyolításához szükséges pályázatok mielőbbi kiírását és elbírálását kéri többek között a Magyar Zenei Tanács annak érdekében, hogy a zenei élet valamennyi területe talpon maradhasson.

 Fotó: Emre Kuzu (Pexels)

A Magyar Zenei Tanács pénteken juttatta el az MTI-hez állásfoglalását, amelyben felhívja a figyelmet a tervek szerint ősztől újrainduló programok lebonyolításához szükséges pályázatok mielőbbi kiírására és elbírálására, valamint azt kéri, hogy a zenei élet valamennyi területe – beleértve a független együtteseket, szabadúszó művészeket, szolgáltatókat – kapjon segítséget a talpon maradáshoz, ne vonjanak el korábban megítélt állami, önkormányzati forrásokat az intézményektől. Emellett tegyék lehetővé, hogy ezek a források eljuthassanak a zenei élet szereplőihez.

A művészek, a technikai személyzet, valamint a zenei rendezvényeknek helyszíneket biztosító intézmények és munkatársaik is nehéz helyzetbe kerültek az elmúlt időszakban. A Magyar Zenei Tanács ezért arra szeretné felhívni a döntéshozók – nemcsak a kormány, hanem az önkormányzatok és a támogatásokat elosztó felelősök – figyelmét, hogy a magyar kultúra továbbélése szempontjából kiemelt fontosságú a művészeti produkcióknak helyet és közönséget biztosító intézmények és vállalkozások támogatása.

Közben, több mint két hónappal az indulása után véget ér a Maradj Otthon! Fesztivál.

A nonprofit kezdeményezés keretében több száz interneten keresztül nézhető eseményt, köztük koncerteket, online partykat, gyerekprogramokat kínáltak a szervezők a járvány miatt otthon maradóknak, programjaikkal több mint 2 millió embert értek el.

"A Maradj Otthon! fesztivál stábja a járványhelyzet miatti korlátozások feloldása után úgy döntött, itt az idő, hogy elbúcsúzzon a közönségtől, és arra biztassa a nézőket, hogy a biztonsági előírások betartásával lassan térjen vissza a virtuális térből a valódi előadások, koncertek, fesztiválok világába" – írják a kezdeményezés szervezői.

A fesztivál záró napját május 23-án, szombaton tartják. A programok között többek között lesz Generali Gyerek Sziget-előadás, elbúcsúzik a tehetséges tervezőket bemutató Divat Placc, Andro és Lotfi Begi livestream DJ settel jelentkezik, és 19 órakor kezdődik a Hegyilevegő Online Fesztivál a Bagossy Brothers Companyval és barátaikkal.

Magyar Zenei Tanács, zenészek, túlélés, Maradj Otthon! Fesztivál

 

 

Szólj hozzá!


ABBAtar 2022 – Így ünnepli meg az 50 éves évfordulót a legendás négyes

ABBAtar 2022 – Így ünnepli meg az 50 éves...

A hetvenes évek ikonikus zenekarának tagjai – Agnetha Fältskog (70), Björn Ulvaeus (75), Benny Andersson (73) és Anni-Frid Lyngstad (74) – egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Új könnyűzenei online rádió indult

Beat néven szeptember elsején új digitális rádió indult a hazai könnyűzenei élet támogatása céljából.

Márciusban Budapestre jöttek volna – egyelőre nincs hazai állomás az európai turnéjukban

A Palaye Royale márciusban adott volna koncertet az a A38-on, az ismert okok miatt a bulit áthelyezték augusztusra, majd végleg törölték. Addigra gyakorlatilag az összes jegy elkelt, mert bár a nevük még nem mindenki számára cseng ismerősen, komoly rajongótáborral rendelkeznek világszerte, így nálunk is.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek