A rendőrség megszüntette a nyomozást a Rammstein frontembere ellen

2023/08/30  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A németországi ügyészek megszüntették a nyomozást Till Lindemann ellen, miután szexuális visszaéléssel kapcsolatos vádakat emeltek ellene – értesült a BBC.

A rendőrség megszüntette a nyomozást a Rammstein frontembere ellen

Annak idején megírtuk, hogy a Lindemann verseit kezelő kiadó azonnal megszakította a kapcsolatot a frontemberrel és lekerültek a német boltok polcairól a zenekar parfümjei is, feltehetően ezek lassan visszakerülnek a helyükre. Lindemann 100 vers című 2020-as kötete júniusban jelent meg magyarul a Cser Kiadónál. "Költészetében a természet, a test, a magány, az erőszak, a szerelem, a gonoszság, az állatok, a fájdalom, a szépség, a nyelv, a halál és a szex témái kerülnek terítékre, sokszor a romantika óta hagyományos német költői eszközök felhasználásával” – írják az ismertetőben.

A nyomozás júniusban indult, miután több nő is jelentkezett, és azt állította, hogy elkábították és szexuális tevékenységre beszervezték őket. Lindemann mindvégig tagadta a vádakat, mint ahogy ügyvédei is "kivétel nélkül valótlannak" nevezték azokat.

Selby Lynn, egy 24 éves észak-írországi rajongó az év elején azt mondta a BBC-nek, hogy szerinte az italába belecsempésztek valamit, és azt is állította, hogy Lindemann szexuális ajánlatot tett neki egy backstage partin a litvániai Vilniusban.

"Szeretném még egyszer tisztázni. Till NEM ért hozzám. Elfogadta, hogy nem akartam szexelni vele. Soha nem állítottam, hogy megerőszakolt" – tette közzé a a közösségi médiában.

Állításai más nőket is arra ösztönöztek, hogy a közösségi médiában Lindemann ellen szexuális visszaéléssel kapcsolatos vádakkaljelentkezzenek. Néhányan azt mondták, hogy úgy tűnt, előre kiválasztották őket Lindemann számára, és elmesélték, hogy a műsor előtt és után is meghívták őket a partikra.

Júniusban a berlini ügyészség közölte, hogy büntetőfeljelentések alapján eljárást indítottak Lindemann ellen, most azonban bizonyítékok hiányában megszüntették a nyomozást. Múlt héten az énekes jogi csapata közölte, hogy "azonnal jogi lépéseket tesznek válaszul minden vádra ".

A botrány miatt a zenekar berlini székházát megrongálták: ablakokat törtek be és graffitiket fújtak a falakra ("Nem jár színpad a tetteseknek"). Egy petíció, amely azt követelte, hogy a Rammstein ne játsszon a júliusra tervezett turnéidőpontokon, több mint 75.000 aláírást gyűjtött össze, de a koncerteket – ahogy azt mi is megtapasztaltuk –  zökkenő nélkül megtartották.

Till Lindemann jelenleg 13 országban turnézik és 24 közelgő koncertje van. Hozzánk legközelebb Pozsonyban lép fel november 24-én, de Litvániába is visszatér majd...

 A BBC cikke itt.

Rammstein, Till Lindemann, botrány

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek