A szerelmi bánat miatt került fiókba 45 évre a lemez

2020/06/17  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Neil Young 45 évvel a felvételek elkészülte után megjelentette eddig kiadatlan albumát, a Homegrownt.

A szerelmi bánat miatt került fiókba 45 évre a lemez

A Crosby, Stills, Nash & Young formáció mellett 1968 óta szólóban is dolgozó előadó hatodik saját stúdiólemezét készítette 1974-75 telén. A Homegrown című album el is készült, de barátja, a The Bandben játszó Rick Danko javaslatára Young inkább a már két éve fiókban lévő anyagát, a Tonight's the Night-ot jelentette meg – a Homegrown szalagjai pedig a szekrénybe kerültek, mert Danko szerint az anyag túl letargikusra sikerült. Neil Young ugyanis a felvételek készítése előtt nem sokkal szakított akkori szerelmével, Carrie Snodgresszel, és ez rányomta a bélyegét a zenéjére.

Ne gondoljunk futó szerelemre, bár a kapcsolat csak öt évig (1970-75) tartott.

Carrie Snodgress színésznő volt, Golden Globe-díjat is nyert és Oscar-díjra is jelölték. De miután megszületett Neil Younggal közös gyermekük, aki súlyos betegséggel jött a világra, nem színészkedett közel nyolc évig,  kisfiának szentelte életét. Mikor a zenésszel szakítottak, visszatért a filmiparba. 2004-ben halt meg. Neil Youngnak utána még két házassága volt, jelenleg Daryl Hannah a felesége, akivel 2018-ban házasodtak össze.

Hogy visszatérjünk az albumra: Young összefüggő egészként ugyan elvetette a lemezt, dalait azért elő-elővette: öt (köztük a koncerteken is gyakran elhangzó címadó Homegrown) rákerült stúdiólemezekre (az American Stars 'N Barstól a Ragged Glory-ig), négy elvétve elhangzott Young fellépésein, három viszont (Florida, We Don't Smoke It Anymore, Vacancy) egészen 2020-ig talonban maradt.75 éves zenész új lemezét Magyarországon a Magneoton forgalmazza. Az anyag vinyl változata június 19-én kerül az üzletekbe.

 

 

 

Neil Young, Homegrown, Carrie Snodgress

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek