Ha ma valaki meghallja a táncház szót, természetesnek veszi, hogy népzene szól, tánctanítás kezdődik, és rövidesen megtelik a parkett. Pedig ez a forma egyáltalán nem magától értetődő. A táncházmozgalom nagyon is konkrét időponthoz és helyhez köthető: 1972-ben néhány fiatal népzenész, táncos és néprajzkutató úgy döntött, hogy a színpad helyett inkább a közösséget állítja a középpontba. Az alapítók – köztük Novák Ferenc "Tata", Timár Sándor, Sebő Ferenc és Halmos Béla – nem új táncokat találtak ki, hanem egy működő közösségi formát élesztettek újjá. A hangsúly az élő zenén, az együtt táncoláson és azon volt, hogy bárki bekapcsolódhasson, előképzettség nélkül is. Ez a szemlélet később nemcsak Magyarországon, hanem a határon túli magyar közösségekben és a diaszpórában is gyökeret vert.
Egy korszak lezárult, a mozgalom él tovább
Az elmúlt években a táncházmozgalom meghatározó személyiségeitől kellett búcsút vennie a magyar kulturális életnek. Halmos Béla már 2013-ban elhunyt, emlékét ma a róla elnevezett Halmos Béla Program is őrzi. 2024-ben Novák Ferenc "Tata" távozott, idén áprilisban Sebő Ferenc, júliusban pedig Timár Sándor halála jelentett súlyos veszteséget. Egy ilyen közösség életében óhatatlanul felmerül a kérdés, hogyan él tovább az a szemlélet, amelyet alapítói képviseltek. A válasz talán éppen a táncházmozgalom alapjaiban rejlik: soha nem egyetlen emberre vagy egyetlen együttesre épült, hanem arra, hogy a tudás mesterről tanítványra, táncosról táncosra szálljon tovább: a táncokat nem könyvekből tanulják, hanem egymástól, a zenét nem felvételről, hanem élő muzsikusoktól hallják, a közösség pedig minden alkalommal újra létrejön. Ez az egyszerű modell több mint ötven éve működik, még akkor is, ha egyes közreműködők azt gondolják magukról, hogy falábuk van :)
Több mint hagyományőrzés
A táncházra könnyen rásüthetik a „hagyományőrző rendezvény” bélyeget, valójában azonban mindig is a jelenről szólt. A népzene és a közösségi tánc ugyanis nem magyar sajátosság: szinte minden kultúrában kialakultak azok a zenék és táncok, amelyek eredetileg ünnepekhez, udvarláshoz vagy egyszerű közösségi együttlétekhez kapcsolódtak. Írországban a céilí estek, Görögországban a szirtaki és más hagyományos körtáncok, a Balkán országaiban a kóló és a hóra, Spanyolországban a flamenco, Argentínában a tangó, Kubában a salsa, Brazíliában a szamba vagy a Dominikai Köztársaság bachatája ugyanúgy közösségi élményként indult, mint nálunk a táncház. Ezek közül több ma már messze túlnőtt saját kulturális közegén, és az új környezetükben, földrészekkel arrébb is életképesnek bizonyultak.
A magyar táncházmozgalom ebben a csodálatos nemzetközi mezőnyben is különlegesnek számít, mert nem egyetlen táncot vagy zenei stílust tett világhírűvé, hanem magát a közösségi tanulás módszerét. Ennek elismeréseként került fel 2011-ben az UNESCO szellemi kulturális örökségének legjobb megőrzési gyakorlatai közé.
A táncház kilépett a saját medréből
Az elmúlt másfél évtizedben nemcsak a táncház közönsége változott, hanem a magyar könnyűzene is. Egyre több olyan zenekar jelent meg, amely természetes módon nyúlt a népzenei hagyományhoz. Az aurevoir., a Parno Graszt, a Bohemian Betyars vagy a Bagossy Brothers Company koncertjein ma már senki sem csodálkozik, ha népzenei motívumok, hagyományos hangszerek vagy néptáncosok jelennek meg a színpadon.
Berecz István, a magyar néptáncélet meghatározó táncművésze és koreográfusa szerint ezzel egy régi választóvonal is eltűnt.
„Kiléptünk abból a mederből, amikor a mainstream és a népzene szöges ellentétben álltak" – fogalmaz a Budapest Park kisfilmjében. Szerinte ma már egyre természetesebb, hogy ugyanaz a közönség egy pop- vagy alterkoncerten is nyitott a népzenei elemekre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a hagyományos táncházak elveszítenék a szerepüket. Éppen ellenkezőleg: a Budapest Park nem a hagyományos táncházak helyét szeretné átvenni, inkább olyan közönség elé viszi a műfajt, amelynek egy része valószínűleg soha nem jutna el magától egy klasszikus táncházba.
Kísérletből hagyomány
A Budapest Park 2019-ben rendezte meg első táncházát Szabó Balázzsal közösen. Az eredeti elképzelés egyszerű volt: a koncert után ne DJ vegye át a főszerepet, hanem élő népzene és tánc. A szervezők maguk sem számítottak arra, hogy a kezdeményezés ekkora érdeklődést vált ki. Berecz István visszaemlékezése szerint az első alkalommal mintegy nyolcezer ember maradt a helyszínen, és egyszerre táncolt a Park nagytáncterén. Úgy fogalmazott, számára ez mérföldkő volt: ritkán látható, hogy ennyi ember egyszerre kapcsolódjon be egy élőzenés táncházba.
Az egyszeri ötletből azóta hagyomány lett. A Park minden évben visszahozta a programot, amely mára önálló eseménnyé nőtte ki magát.
FolkPark: három tánctér, egy este
Az idei FolkPark immár az ötödik alkalom lesz, és augusztus 21-én ismét teljes estét szentel a népzenének és a néptáncnak. A Budapest Park több tánctéren várja a látogatókat, ahol különböző tájegységek zenéivel és táncaival lehet megismerkedni, miközben egész este élő zenekarok és tánctanárok segítik a résztvevőket. A szervezők szerint éppen ez a program egyik legfontosabb sajátossága: nem előadást szeretnének létrehozni, hanem olyan alkalmat, ahol a teljesen kezdők is sikerélménnyel kapcsolódhatnak be. A tánctanítás folyamatos, senkitől nem várják el, hogy ismerje a lépéseket vagy korábban járt volna táncházban.
Berecz István szerint ez az egyik oka annak is, hogy a táncház különösen jó ismerkedési forma.
„Egy jó táncházban akár tíz-húsz randit is át lehet ugrani – mondja mosolyogva. Nem azért, mert gyorsabban alakulnak a kapcsolatok, hanem mert néhány tánc alatt sokkal többet megtudhatunk egymásról, mint hosszú beszélgetések során.”
Ugyanaz az élmény – új közönség
Az esemény idén is a Táncház Egyesülettel közös szervezésben valósul meg.
A jubileumi Folkpark három tánctéren várja a közönséget, a talpalávalót a Sarjú Banda, a Romano Drom és a Zurgó zenekar szolgáltatja, a táncokat pedig Berecz István, Szabó Kincső, Busai Norbert, Busai Zsuzsanna, Fülöp Attila, Füleki Mónika, Makula Zoltán és Busai Bori tanítják majd.
Ahogy elmeséltük, a táncházmozgalom több mint ötven évvel ezelőtt azért jött létre, hogy a népzene és a néptánc ne csak színpadokon, hanem a hétköznapokban is élő maradjon. Ez az alapgondolat azóta sem változott – a környezet viszont igen. A hetvenes évek klubjai helyett ma fesztiválok, koncerthelyszínek és szabadtéri rendezvények adnak teret ennek a közösségi formának. A közönség összetétele is más: sokan úgy érkeznek egy táncházba, hogy korábban soha nem vettek részt hasonló programon, így augusztus 21-én is valószínűleg lesznek olyanok a Budapest Parkban, akik eredetileg koncertre érkeznek, aztán ott ragadnak egy moldvai körtáncban, ahol először próbálják ki a lépéseket...
Ez a táncház egyik sajátossága: nem kell hozzá előképzettség, csak egy kis kíváncsiság. A többit majd elvégzi az élő zene.
táncház, tánchát-mozgalom, népzene, Budapest Park, FolkPark
Szólj hozzá!