A Womex-életműdíj után a Kossuth-díjat is megkapta Lakatos Mónika

2022/03/16  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Dresch Mihály Liszt Ferenc-díjas előadóművész, kiváló és érdemes művész, a kortárs magyar dzsessz kiemelkedő alakja – egyben kiváló szaxofonos – mellett a nemzeti ünnep alkalmából a zenei szekcióban Lakatos Mónika részesült még a rangos elismerésben.

Fotó: Romengo/FB

Az előadóművész, énekesnő, zeneszerző 1978-ban született Budapesten. Autodidakta módon tanult zenélni. 1996-ban a romák közül elsőként, népdal kategóriában megnyerte a Ki mit tud?-ot, amelyre tudta nélkül nevezték be. Több formáció tagja is volt, majd 2004-ben férjével, Rostás "Mazsi" Mihállyal megalakították a Romengo együttest, amely az oláh cigány zenei gyökerekre épülő saját, világzenei dalokat játszik. A világszerte nagy sikerrel turnézó zenekar Kétháné (2010) és Nagyecsed-Budapest (2014) című lemeze bekerült a World Music Charts Europe legjobb tíz albuma közé.

2017-ben Romanimo címmel megjelent első szólólemeze a World Music Charts Europe negyedik helyéig jutott. 2018-tól az oláh cigány közösség ismert és ismeretlen tagjait bevonó Cigány Hangok zenei projekt énekesnőjeként is tevékenykedik.

2013-ban Párhuzamos Kultúráért díjat kapott a Mediawave fesztiválon. 2020-ban a tradicionális romazene megismertetésében és népszerűsítésében elért teljesítményéért Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjjal tüntették ki. Ugyancsak 2020-ban neki ítélték a világzene egyik legnagyobb kitüntetésének számító WOMEX (World Music Expo) életműdíját, az elismerést a Muzsikás együttes után második magyar és első cigány előadóként érdemelte ki.

A Romengo és Lakatos Mónika lemeze továbbra is előkelő helyen szerepel a nemzetközi világzenei toplistán. Folk utca című albumuk a negyedik a World Music Charts Europe (WMCE) legfrissebb, márciusi kiadásán, amelyre a Cimbaliband és a Babra is felkerült. A WMCE zsűrijében mintegy huszonöt ország ötven világzenei rádiós szakembere értékeli az elmúlt hónapokban megjelent albumokat, a kiválasztott lemezek közül sokat játszanak is a rádiók.

A márciusi listát a boszniai Divanhana vezeti Zavrzlama című lemezével (kiadó: CPL Music), a második helyre a cseh Katerina Göttlichová került Zimnice című albumával (Indies Scope), a harmadik jelenleg a francia Dowdelin Lanmou Lanmou című anyaga (Underdog). Mögöttük áll a 4. helyen a Folk utca, amely a FolkEurópa/Hangvető gondozásában jelent meg.

 

Lakatos Mónika, Kossuth-díj, Romengo, Womex

 

 

Szólj hozzá!


Pillanatgyár a sivatagban: Coachella 2026/1. hétvége

Pillanatgyár a sivatagban: Coachella 2026/1. hétvége

Az amerikai Coachella első felvonását 2026. április 10-12. között rendezték meg, és már az első hétvége után uralta a nemzetközi sajtót és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Kik ezek a pöttyös ruhás őrültek???

Megvan az, amikor belepillantasz egy videóba, és nem tudod eldönteni, hogy mit látsz: performance, internetes tréfa vagy valami egészen komoly cucc? Az Angine de Poitrine pont ez a kategória: pöttyös ruhás, fura maszkos, enyhén földönkívülinek kinéző figurák, akik mikrotonális prog-pszichedéliát (eskü', van ilyen) játszanak, és...

Húszéves a Müpa orgonája

A hölgyek korát firtatni ugyebár nem illik – főleg, ha egy királynőről van szó. Márpedig az orgona a hangszerek királynője. Ilyenkor viszont mégis kivételt tehetünk: nem illetlenségből, hanem tiszteletből. És mert ritkán adódik alkalom, hogy egy egész hétvége szóljon arról, mit tud egy ilyen rangú „ünnepelt”.
Új koncertek