Az Avenged Sevenfold lemondta nyári turnéját!

2018/07/22  ·   Zenei hír   ·  Simonyi Éva

Az észak-amerikai turnén a Three Days Grace és a Prophets of Rage kísérte volna el az együttest, de orvosi utasításra visszamondták a koncertsorozatot.

Fotó: AS/FB

A frontember, M. Shadows az együttes európai turnéja során kapott vírusos fertőzést (amely nemrég ért véget, június 30-án például a Volt fesztiválon léptek fel). Ahogyan egyre romlott az állapota (és ezzel együtt a hangszálai), nem volt más választásuk, mint lemondani a teljes End Of The World elnevezésű turnét.

Shadows a honlapjukra és a közösségire is posztolta a nyilatkozatot, amelyben elnézést kér, hogy ennyire váratlanul kellett meghozniuk egy ilyen döntést, illetve biztosítja a rajongókat, hogy mindent megtett azért, hogy mihamarabb rendbe jöjjön, de most egyszerűen nem tud nekik énekelni. Ellenséges, negatív, csalódott kommentek helyett csupa jókívánság, pozitív és kedves üzenet olvasható.

“Az ilyen döntések nagyon nehezek számomra. Már régóta vártam ezt a turnét. Szeretnék bocsánatot kérni a rajongóktól, akik időt és pénzt áldoztak arra, hogy jegyet vegyenek, és szállást keressenek a koncerthelyszínek környékén. Bocsánatot kérek a stábunktól, és a többi zenekartól is, akik részt vettek volna a turnén.”

Úgy tűnik, akkora a kár az énekes hangszálaiban, hogy jelenleg egyáltalán nincs énekangja. Szteroidok szedése mellett egy hét alatt a duzzanat felszívódott, így láthatták meg, hogy mi okozta a bajt: egy vérhólyag keletkezett a hangszálakon, ami lehetetlenné teszi a hangszálak megfelelő rezegtetését. Az orvosok szerint 3 hónap pihentetés mellett teljesen felépülhet, és visszanyerheti hangját.

A jegyek árát természetesen visszatérítik.

Innen a távolból is jobbulást kívánunk M. Shadows-nak!

Avenged Sevenfold, M. Shadows, betegség, turné, lemondás

 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek