Az első forduló katasztrofális nézettséget produkált, szombaton jön A Dal 2019 második menete

2019/01/22  ·   Zenei hír   ·  Labancz Andrea

Újabb 10 versenyműből válogathatjuk ki a nekünk (és persze a szakmai zsűrinek) tetsző 6 szerencsés produkciót, akik tovább menetelhetnek a középdöntőbe.

Az első válogató eredményhirdetése/Médiaklikk

Január 26-án szombat este 19:30-kor a Duna és a Duna World csatornákon követhetjük a második etap történéseit és szavazhatunk a kedvenc produkcióinkra.

Az újabb 10-es csoportban is találunk régi ismerősöket, és vadonat új jelölteket is. A nevekre kattintva pedig további információkat olvashattok az előadóról, illetve a versenydalt is meghallgathatjátok:

A következő adásban pedig kizárásos alapon az alábbi produkcikkal találkozhatunk majd:

"A Duna Eurovíziós Dalfesztiválra selejtező műsora elképesztően rémes nézettséget hozott. Az első adás a 18-49-es korosztályból szinte senkit sem érdekelt, és teljes lakosságban is katasztrofálisan teljesített. A tavalyi évadnyitó nézettségének majdnem hogy csak a felét produkálta a köztévé nagyszabású zenés showműsorának idei első adása." (Forrás)

Az első adást mi is megnéztük:

Már megint a zsűriről szólt A Dal műsora

 

A Dal 2019, műsor, verseny, Eurovízió, Both Miklós, Mező Misi, Vincze Lilla, Nagy Feró, Fehérvári Gábor Alfréd, Dallos Bogi

 

 

Szólj hozzá!


Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek