Már megint a zsűriről szólt A Dal műsora

Minden évben nagy érdeklődéssel figyelem ki lesz az a szerencsés, aki a nép egyetlen gyermekeként hazánkat képviseli az aktuális eurovíziós bohóckodáson, és amellett, hogy időnként tényleg sikerül értékelhető produkcióval előrukkolnunk, a válogatókon elég sűrűn emelkedünk X-Faktor-i magasságokba. És itt nem az élő showra gondolok. Pedig elméletben ebben a műsorban már nem a tehetségek felkutatása a lényeg, hanem a már ismert – vagy kevésbé ismert –, de évek óta a szakmában tevékenykedő előadók/zenekarok legújabb slágervárományos szerzeményeinek bemutatása. Az idei műsorfolyam első tíz párbajozója nem robbantotta fel kellőképpen a színpadot, cserébe a zsűritagok viselkedése ütötte ki az egyszeri tévénézőt a kényelmes foteljából.

Kezdjük azzal, hogy a műsorvezetői poszton most már megszokott arcként visszatérő Fehérvári Gábor Alfréd stylistja kissé túlméretezte az úriember zakóját vállfronton, így szegény inkább hasonlított egy nyak nélküli kidobóemberhez, mint egy jól öltözött popsztárhoz. Újonnan érkező partnere Dallos Bogi viszont – kellemes meglepetésként – egész rutinosan állta a sarat.

A zsűriben történt változás már nem volt ennyire szerencsés. A kezdetek kezdetén nem voltam nagy rajongója Both Miklósnak, akkoriban ő volt a feketebárány a felhozatalban, és sokszor én éreztem magam kellemetlenül az értékelései után. Mára azt kell mondanom, ő az egyetlen, akinek tényleg érdemes odafigyelni a szavaira, ráadásul az évek alatt sokat finomodott a stílusa, így akkor sem rohan sírva az öltözőbe a versenyző, ha negatív kritikával fogadja a produkcióját.

Nagy Feró zsűrizős mivoltát már az X-Faktorban sem értettem, bár, tegyük hozzá, hogy ott nem volt annyira feltűnő, ha valakit a saját szavaival küldött el melegebb éghajlatra. Ugyanez a viselkedés A Dal-ban véleményem szerint megengedhetetlen, hisz sokszor olyan emberek munkáját húzza le a klotyón egy pillanat alatt, akik azért már jócskán tettek valami értékelhetőt a magyar zene népszerűsítéséért.

Bár Vincze Lilla  – az idei éved tündérkeresztanya karaktere – próbálkozott Feró szavainak finomításával, nekem úgy tűnt, hogy kicsit sok volt a Nemzet Csótánya által a kezdés előtt elfogyasztott üdvözlőitalok száma, mert olyan beszólogatós stílusban értékelt, mintha egy útszéli kocsmában magyarázna a haverjának.

Ráadásul nálam már a műsor első felében megfogalmazódott az a kétely, miszerint valami nagyon nem stimmel a zenei ízlésemmel, ugyanis a zsűri által felértékelt produkciók nálam leszerepeltek. És fordítva. Az első elődöntő nyertesének is kikiáltható Szekér Gergő dala finoman szólva nem jutott el a lelkemig, és ugyanerre a sorsa jutott a második helyezett Oláh Gergő is. Hiába a komoly gondolatokkal tűzdelt dalszöveg. A harmadik helyen végzett Antal Tímea feat. Demko Gergő páros dalával kapcsolatban megjegyezném, hogy számomra kezd végtelenül unalmassá válni a magyar népzenei motívumok erőltetése, ami mindig egy kissé manipulatív eszköz egy zeneszerző kezében. (Zárójelben tenném hozzá, hogy ez volt az egyetlen produkció, ami 10 pontot kapott, ráadásul Nagy Ferótól, ami – tekintettel közös X-Faktoros múltjukra –, nem volt túl hiteles mozzanata az estének.)

A negyedik helyen továbbjutó Konyha zenekartól változatlanul nem ez a kedvenc dalom, de talán egy középdöntőt megér, az ötödiken végző Nomad esetében ugyanez a helyzet, és hát a közönség segítségével hatodikként befutó Deniz dala is inkább 5 évvel ezelőtt lett volna nyerő. Vagy inkább 10.

Ami viszont számomra óriási meglepetés – és egyben csalódás is, az Berkes Olivér kiesése. Őszintén szólva nekem ez volt az első olyan dala munkássága során, amire egy kicsit is felkaptam a fejem, ráadásul nála még a hangok is a helyükön voltak, úgyhogy döbenet ült az arcomon a végelszámolásnál.

Ugyanez igaz Pátkai Rozina esetében is, akinek egy igencsak friss és  – mondhatni – trendi hangszereléssel ellátott dalt adtak a kezei közé, ami egy középdöntőt legalább ért volna. A 17 éves Hamar Barninál valóban csúszkáltak a hangok, de saját szerzeménye még így is elég menő lett. Váray László egy szál gitárral előadott dala szerintem úgyszintén középdöntőt érdemelt volna, de legalábbis némi tiszteletet a zsűritől biztosan...

A szavazással kapcsolatban is lehetne egy vitadélutánt tartani, ugyanis ebben az évadban technikailag mintha kicsit visszafelé haladna a köztévé. Miután minden hasonló adásban dübörög a telefonos applikációk által ingyenesen leadható voksok száma, itt kizárólag a régi bepötyögős, sms-alapú verzióval működött a dolog, ami őszintén szólva vérciki egy nemzeti tévétől. Valószínűleg a tavalyi akadozós üzemmód sem segített a dolgon, vagy már nem futotta a büdzséből egy új appi kivitelezésére, mindenesetre legalább nem emelt díjas a szolgáltatás.

Végezetül az extra produkciónak szánt Skorpió dalnál sajnos nagyon kilógott a playback lóláb, időnként olyan érzésem volt, hogy Frenreisz Károly direkt nem tartja az ütemet. De ez már csak koktélcseresznye volt a habostortán.

Az est végeredménye pontszámokkal a következő:

Szekér Gergő – Madár, repülj! - 41 pont
Oláh Gergő – Hozzád bújnék - 41 pont
Antal Tímea feat. Demko Gergő – Kedves Világ! - 39 pont
Konyha – Százszor visszajátszott - 38 pont
Nomad – A remény hídjai - 35 pont
DENIZ – Ide várnak vissza - 34 pont

Berkes Olivér – Világítótorony - 33 pont
Pátkai Rozina – Frida - 31 pont
Váray László – Someone who lives like this - 29 pont
Hamar Barni – Wasted - 29 pont