Búcsú a színpadoktól: a Müpában köszön el Európától a világ egyik legsikeresebb énekegyüttese

A The Manhattan Transfer tagjai az együttes alapításakor talán még nem is sejtették, hogy John Dos Passos regényének címét kölcsönvevő kvartettjük a vokális hagyomány új reneszánszát indítja útjára. Az eredeti tagok közül az alt szólamot éneklő Janis Siegel és a tenor Alan Paul a mai napig tagja az együttesnek, míg a szoprán Cheryl Bentyne 1979-ben csatlakozott, a basszus Trit Curless pedig az alapító Tim Hauser 2014-es halála után került a formációba.

A négyes a hetvenes évek avantgárd hullámát meglovagolva robbant be a New York-i alternatív zenei szcénába, ahol estéről estére kaméleonként változtatták nemcsak hangzásukat, de külsejüket is. A siker nem váratott sokat magára, 1979-es Extensions albumukat két Grammyvel is jutalmazták, a The Manhattan Transfer karrierjében pedig új fejezet kezdődött. Tony Bennett, Bette Midler, Phil Collins, B. B. King, Chaka Khan, Dizzy Gillespie – csak néhány név a jazz és a pop világából, akikkel az évek alatt együttműködtek.

De említhetnénk azt a mágikus pillanatot is, amikor az 1983-as Grammy-díjátadón Ella Fitzgeralddal közösen léptek fel. Ez az időszak nemcsak emiatt maradt emlékezetes a tagoknak, hiszen pár évvel későbbi Vocalese albumuk a jazzkorongok közül elsőként zsebelt be egyszerre 12 jelölést.

Egy másik különleges rekord is fűződik a nevükhöz: hét egymást követő stúdióalbumuk hét Grammyt nyert egyhuzamban. Legutóbbit éppen a karrierjüket lezáró, vagy inkább épp az arra a pontot kitevő, az alapítás 50. évfordulóján megjelent, stílusosan Fifty címre keresztelt lemezért vihették haza a legjobb vokális jazzalbumnak járó arany gramofont. A korongra felkerült tíz dal méltó példája a kvartettre jellemző stiláris sokszínűségnek, hiszen fél évszázados karrierjük alatt énekeltek combóval és nagyzenekarral, válogattak karácsonyi dalokból és a Great American Songbook örökzöldjei közül, de ugyanolyan természetességgel tolmácsoltak popzenét és R’n’B-t is. Sőt, a magyar rajzfilmtörténelem remeke is nekik köszönhető, hiszen Nepp Józsefet a kvartett Four Brothers című dala ihlette a Macskafogó megírására. 

Mind lemezeikről, mind élő fellépéseikből sugárzik az önfeledt szórakozás, könnyed profizmusukkal bármelyik közönséget hamar az ujjuk köré csavarják, és ennél kevesebbre a budapesti nézők sem számíthatnak.