Csillag Az Égen: az Erkel Színházba készül a Bagossy Brothers

2024/05/14  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company októberben az Erkel Színházban mutatja be új műsorát – a csapat közel egy éve dolgozik a Csillag Az Égen című projekten.

Csillag Az Égen: az Erkel Színházba készül a Bagossy Brothers

Az első ötletszikrát néhány éve a szimfonikus koncerteken előadott Harmonikás című dal népzenei hatású átirata adta (Hegedűs néven), ami mindig a műsor csúcspontja volt. Közben a csapat rájött arra is, hogy a koncertek utáni backstage-mulatozások, vagy a közös családi bulik alkalmával többször kerül elő a hegedű, mint a bluetooth hangszóró, és innentől kezdve már egyenes út vezetett oda, hogy ebből a hangulatból a közönségnek is megmutassanak valamit.

A Csillag Az Égen-esteken öt népzenésszel és néptáncosokkal lépnek színpadra, a dalokat pedig dramaturgiai ív mentén fűzik össze. A zenekar munkáját koreográfusként Berecz István, rendezőként Vecsei H. Miklós segíti. Az első két előadásra pillanatok alatt elkapkodták a nézők a jegyeket, így október 13-án is színpadra lépnek. Hamarosan újabb meglepetések várhatóak, június elején pédául megmutatnak néhány újjászületett dalt is.

Bagossy Brothers Company

  • Bagossy Norbert (gitár, ének),
  • Bagossy László (basszusgitár, vokál),
  • Bartis-Giricz Szilárd (dobok),
  • Tatár Attila (gitárok, vokál),
  • Kozma Zsombor (hegedű, harmonika, billentyűk)

 

Nagyon-nagyon Balaton: világsztárok, hazai kedvencek és rengeteg koncert

Bagossy Brothers Company, Erkel Színház, Csillag Az Égen

 

 

Szólj hozzá!


Krézi srácok a Parkban: 28 dalnyi emlékeztető a HS7 30 évére

Krézi srácok a Parkban: 28 dalnyi emlékeztető a HS7...

Egy újabb jubileumi koncerten tombolhattunk a szombat esti forróságban a Budapest Parkban. A magyar alter egyik legszórakoztatóbb zenekara idén...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A közönség elé kiállni azonban meg lehet tanulni – a szakemberek szerint a színpadi magabiztosság fejleszthető, és ebben a zene már egészen kisgyermekkorban is fontos szerepet játszhat.

Mit jelent Bródy János a hazai könnyűzene számára?

Ma, az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János dalai kapják a főszerepet. A Bródy Dalok Napja elnevezésű kb. hatórásra tervezett koncert a magyar beatzene ikonikus alakja – és hazánk egyik legfontosabb dalszövegírója előtt tiszteleg.
Új koncertek