Dés László zenéje, Tóth Vera hangja: dalszövegíróknak hirdettek versenyt

2022/04/06  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Versenyt hirdettek magyar dalszövegírók számára. A jelentkezőknek Dés László zenéjére kell alkotniuk, a Tom-Tom Records közreműködésével elkészülő dalt Tóth Vera fogja elénekelni.

Fotó: Ivan Samkov (Pexels)

A versengésnek az a célja, hogy a dalszövegírói közösség bemutatkozhasson és a szakma értékes, új alkotókkal gazdagodjon. A megmérettetés ösztönzést adhat olyan fiatal, tehetséges kezdő alkotóknak, akik még nem rendelkeznek elegendő ismertséggel, kapcsolatrendszerrel.

Dés László Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész kifejezetten a versenyre komponált zenét, amelyet a verseny weboldaláról lehet letölteni.

Miután a pályázók megírták a dalszöveget és írott formában feltöltötték azt a honlapra, mellékelniük kell egy videót is, a dal előadásáról. (Ez leginkább a szöveg ritmikája és értelmezése miatt fontos, továbbá a versenyzőknek így lehetőségük lesz a közönségszavazás során videóikat is megosztani.)

A részvételi feltételeket és a versenydalt a www.dalszovegirokversenye.hu honlapról lehet letölteni, ugyanitt kell feltölteni a személyes adatokat és a pályázati dalszöveget. Jelentkezési határidő május 9., a közönségszavazás május 20-án indul.

A pályaműveket háromtagú szakmai zsűri bírálja el, ebben két dalszövegíró, Major Eszter és Müller Péter Sziámi mellett Dés László kapott helyet.

Az eredményhirdetés május 30-án lesz.

A nyertes dalszöveggel elkészül a dal eredeti verziója Tóth Vera énekesnő előadásában, a Tom-Tom Records közreműködésével történik a dal hangszerelése, stúdiófelvétele és a videoklip elkészítése, emellett a nyertes és dala kiemelt sajtónyilvánosságot kap.

A közönségdíjas a zeneszöveg.hu 50 ezer forintos különdíját, valamint egy magazininterjú-lehetőséget kap.

A verseny szakmai hátterét a Nemzetközi Pannónia Filmzeneszerző Verseny rendezőgárdája biztosítja, a szakmai vezető Sebestyén Áron. A verseny támogatója a zeneszoveg.hu, a Nemzeti Kulturális Alap, az Artisjus és a Tom-Tom Records.

dalszövegíró verseny, Dés László, Tóth Vera, Tom-Tom Records

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek