Éjszakai séták indulnak a 90-es évek ikonikus budapesti helyeire

2024/01/27  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

A kilencvenes évek budapesti underground életének ikonikus helyeire kalauzolja az érdeklődőket két hétvégén át egy szervezett éjszakai városi séta.

Éjszakai séták indulnak a 90-es évek ikonikus budapesti helyeire

A Telekom Electronic Beats és a hosszúlépés.járunk? közös programja a Magyar Nemzeti Galéria TechnoCool - Új irányok a kilencvenes évek magyar képzőművészetében című kiállításának kísérőrendezvénye. A másfélórás ingyenes esti sétákat február 2-3-án és 9-10-én rendezik.

Immáron könnyű dolguk van a szervezőknek, mert ha a koruk miatt az emlékeikre nem hagyatkozhatnak, Vízi Ákos pár éve a 80-as és a 90-es évek után térképre vitte a kétezres évek budapesti szórakozóhelyeit és party helyszíneit is.

A m ostani, tényleges, nem virtuális  séta olyan már nem létező  helyeket mutat be, mint a Kultiplex, a Tilos az Á, a Bahia bolt és a Cha-cha-cha, de érinti a Marilyn Night Clubot is, végpontja pedig a Madách Imre utcai Központ, ahol az Electronic Beats minden este 18:30 és 22:30 óra között a korszakot megidéző dj-szettel készül.

A sétával megpróbálják azt is megjeleníteni, milyen közegben jöttek létre a Magyar Nemzeti Galéria TechnoCool című képzőművészeti kiállításának képei.

"Ezek a helyek a kilencvenes években olyan kreatív tevékenységet inspiráltak, amelyre addig nem volt lehetőség. A Kultiplex, a Cha-cha-cha, a Tilos az Á egész napos befogadó térként működött, ahol találkozni és alkotni is lehetett".

A TechnoCool X Telekom Electronic Beats sétákon Bán Áron történelemtanár; Kéri Gáspár fotográfus, tanár; Kovács Tamás György urbanista, tájrendező-kertépítő mérnök; Szilágyi Adrienn történész és Üveges Bence történész mesél a látogatóknak.

Fotó innen.

séta, underground, Telekom Electronic Beats, szórakozóhelyek

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek