Eki, eki, bőrdzseki – Hajós András is benne van a tiktokos tehetségkutató zsűrijében

2021/11/02  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Elndult az Index online tehetségkutató műsora, melyben a hírportál és a Compact Tv közösen keresi Magyarország legjobb tiktokkereit – írja a Kreatív a portál közleménye nyomán.

Hajós András és Linczényi Márkó az új tiktokos tehetségkutatóban

A bemutatott produkciókat szakmai zsűri értékeli, melynek tagjai: Molnár Nini, divattervező; Turai Barna, a Márkó és Barna Síkideg podcast egyik házigazdája; Hajós András, az ebben a sorban abszolút kakukktojásnak számító, de az új dolgokra mindig nyitott showman, valamint Csaby1, a TikTok 187 ezer követővel rendelkező "koronázatlan királya" (életünkben nem hallottunk róla, de elég ütősen néz ki...). A műsor házigazdája és kreatív producere Linczényi Márkó (Kolin).

A versenyt 5 héten keresztül összesen 12 epizódban követhetik a nézők a selejtezőktől az elődöntőn át egészen a december 5-én megtartott fináléig. Az előzetes castingok során több mint száz produkció került a zsűri elé, akik hosszas mérlegelés és gondolkodás után szűkítették le a listát azokra a jelentkezőkre, akikkel találkozni fognak a nézők a selejtezők során.

"Ez a TikTok?" – teszi fel a kérdést Hajós az első videóban, majd hozzáteszi:" Régen ez a piacon volt, hogy buta emberek beszélnek, és a nagyanyám odébbhúzott..." A címünk titka (ekieki) is ebben a videóban tárul fel...

A cikk forrása

 

TikTtok, tehetségkutató, Index, Hajós András, Linczényi Márkó

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek